A 2024. évi első negyedéves adatok vizsgálatakor szembetűnik, Magyarországon brutálisan sok csődeljárás/vállalkozás felszámolás történt 2021-hez képest.
A kiemelt ágazatokban akár 18 havi, de minden ágazatban legalább 9 havi munkabér fedezetét biztosíthatja a Széchenyi munkahelymegtartó hitel, amely mellé szabad felhasználású folyószámlahitelt is igényelhetnek a mikro-, kis- és közepes vállalkozások. A gazdaságvédelmi akcióterv részeként induló rendkívül alacsony kamatozású hitelek a magyarok munkahelyeinek megőrzését, a hazai vállalatoknál meglévő szaktudás megvédését szolgálják - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
A vállalkozások működésének fenntartása érdekében a Széchenyi kártya program négy, újonnan kifejlesztett hiteltermékkel bővül, amelyek célzott módon segítik elő a likviditáshoz való hozzáférést a mikro-, kis- és középvállalkozások számára" - jelentette be György László. Az államtitkár hozzátette: a Széchenyi munkahelymegtartó hitel, a Széchenyi kártya folyószámlahitel plusz, a Széchenyi likviditási hitel és a Széchenyi beruházási hitel plusz ügyfelek által érzékelt, nettó kamata mindössze 0,1-0,5 százalék között mozog.
A Széchenyi munkahelymegtartó hitel futamideje kettő év, az igényelhető hitelösszeg maximuma pedig 750 millió forint. Munkabér megelőlegezésre, személyi jellegű ráfordításokra, bármely egyéb személyi jellegű kifizetésre, juttatásra használható, legfeljebb a vállalkozás 9 havi, kiemelt ágazatban - ilyen pl. különösen az idegenforgalmi, a kulturális, a kiskereskedelmi, a közlekedési és az egészségügyi - pedig legfeljebb 18 havi bérköltségét fedezheti.
A hitel nettó kamata 0,1 százalék, kamatfizetésre azonban az idei év végéig türelmi idő áll rendelkezésre, a tőketörlesztés türelmi ideje pedig 9 hónap. A termék önállóan vagy a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusszal együtt igényelhető. "A lehetőség újabb komoly segítséget jelent a magyar vállalkozások számára munkaerejük megtartásához a Gazdaságvédelmi Akciótervben elindított munkahelyvédelmi bértámogatás és a munkaidőkeret rugalmasabbá tétele mellett" - hangsúlyozta György László.
A Széchenyi kártya folyószámlahitel plusz hiteltermék kizárólag a Széchenyi munkahelymegtartó hitellel együtt igényelhető. A szabad felhasználású folyószámlahitel futamideje kettő év, a hitelt minden olyan vállalkozás is igényelheti, amelyet legkésőbb tavaly alapítottak. Az igényelhető hitelösszeg maximuma 100 millió forint, a vállalkozás által érzékelhető nettó kamat jelen termék esetében is 0,1 százalék. A kombinált hiteltermék együttes igénylése esetén maximum 40 százalékot kell kitennie a Széchenyi kártya folyószámlahitel plusz hitelterméknek - ismertette György László.
A Széchenyi Likviditási Hitel forgóeszközhitel futamideje 3 év, a hitelösszeg maximuma 250 millió forint, nettó kamata 0,2 százalék. A szabad felhasználású hitelt számla nélküli finanszírozással többek között forgóeszköz beszerzésre, egyéb igénybe vett szolgáltatásra, és akár hitelkiváltásra igényelhetik a vállalkozások - mondta.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Tájékoztatása szerint a Széchenyi beruházási hitel plusz beruházási hitelcélokra, a kapcsolódó forgóeszköz-beszerzés finanszírozására (utóbbi maximum 20 százalék erejéig), tárgyi eszköz beszerzésre, üzletrész vásárlásra (generációváltás elősegítésére), hitelkiváltásra is felhasználható a részletes termékszabályzatban foglaltak alapján. A beruházási hitel futamideje átmeneti jogcímen maximum 6 év, csekély összegű támogatásként nyújtva maximum 10 év. A hitelösszeg legfeljebb 1 milliárd forint, a vállalkozás által érzékelt kamat 0,5 százalék. A kamatfizetés türelmi ideje utóbbi két termék esetében szintén 2020 év vége, a tőketörlesztésé a likviditási hitel esetében 9 hónap, a beruházási hitel esetében pedig akár 24 hónap is lehet.
A kkv-szektor hitelezésére szánt összesen ezerötszáz milliárd forintnyi olcsó és stabil forrás vonzó, nagyon alacsony kamatozású hitelkonstrukciókat tesz hozzáférhetővé a Széchenyi kártya program esetében is, a Széchenyi kártya program saját szabályai alapján, a megszokott közvetítői hálózaton keresztül. A magyar vállalkozások kilenc, a kiemelt szektorokban akár másfél évi munkabérrel megegyező összegű hitelt igényelhetnek dolgozóik bérfizetésére, így vészelve át azt az időszakot, amíg korábbi megrendelés-állományuk és árbevételük helyreáll - hangsúlyozta az államtitkár.
A hitelek a Széchenyi kártya programot bonyolító Kavosz Zrt-nél érhetőek el. Minden vállalkozás a számlavezető bankján keresztül férhet hozzá a program keretében biztosított hitelforrásokhoz. Azok a vállalkozók, akik elakadnának, kérdezzék Valit, a vállalkozói információs portált. A vali.ifka.hu hitelkeresőjén keresztül gyors és testreszabott válaszokat kaphatnak majd a vállalkozók a hitel-lehetőségekről - ismertette György László.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gázkazánok betiltása az EU-ban: 15 tagállam sürgeti a folyamatot
- Másfél másodpercet vert saját világrekordjára a 17 éves csodaúszó
- Rekord: fél száz jelölt verseng hat képviselői helyért Tiszaburán
- Üzent az észak-koreai vezető befolyásos húga a nyugatnak
- Lelőtték a férfit, aki fel akart gyújtani egy zsinagógát
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna