Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada, amelynek 13. adásában hullámvasútra ültették a befektetőket: szó szerint és képletesen is.
Hangfelvétel árulkodik egy adóhivatali dolgozó korruptságáról - ezt állítja legalábbis egy neve elhallgatását kérő vállalkozó, aki feljelentette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársát.
A Blikk szerint a nő nemcsak azt vállalta, hogy több százezer forintos fizetség fejében kiadja a NAV-nál a kiválasztott cégek ellen folyó vizsgálatok állását és eredményét, de még nullás igazolást is tudott mutatni olyan társaságokról, amelyek egyébként komoly adóhátralékot halmoztak fel.
A vállalkozó, hozzátéve: a beszélgetéseikről hangfelvételt készített, és az utolsó rögzítésekor, amikor a nő elárulta, hogy főnöke is részt vesz a gyanús üzelmekben, ő úgy búcsúzott a közszolgától, hogy beszélgetéseiket felvette, és máris indul feljelentést tenni. A vállalkozó szerint erre a nő elszaladt, majd a munkahelyén beteget jelentett.
A vállalkozót azóta egy ismeretlen számról naponta hívogatják. Halálos fenyegetéseket kap.
Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi rendőrkapitánysága hivatali vesztegetés elfogadása kísérletének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ugyanakkor a lap szerint egy NAV-os zsarolás és rágalmazás miatt feljelentést tett a rendőrségen, és erről tájékoztatta munkahelyi vezetőit is.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak