Tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság (Ab) hajléktalanokat érintő döntését Tarlós István, ugyanakkor a Magyar Nemzetnek kijelentette: a testület "akarva, akaratlanul" lehetővé tette, hogy hajléktalanok tömegei lakhassanak a közcélú aluljárókban.
Budapest főpolgármestere a napilapnak elmondta, hogy az Ab-határozat visszahozhatja a 2010 előtti időket, amikor a fedél nélkülieknek "az akkori liberális felfogás szerint elidegeníthetetlen joguk volt szabadon megfagyni, meghalni".
Álláspontja szerint Budapest jelentős sikereket ért el a hajléktalanellátás területén, egyes "jogvédők" mégis bocsánatkérést várnak tőlük, holott "emberéleteket mentettek meg". Ezen minden döntéshozónak el kellene gondolkodnia - tette hozzá.
Komoly változás a magyar vasúton: a főszezon közepén állítják le a vonatokat ezen a népszerű vonalon
Pályafelújítás miatt július 20. és augusztus 31. között vonatpótló autóbuszok közlekednek Vámosgyörk és Gyöngyös között.







