0 °C Budapest

Sokat veszítettek a hókáoszon a vendéglátósok is

Pénzcentrum
2013. március 18. 18:04 1 perc

Az ítéletidő a szállásadóknak is nagy károkat okozott, az utólagos átfoglalásokkal együtt a hosszú hétvégére lefoglalt szállások mintegy negyven százalékát törölték.

A márciusi hóvihar a turizmusból élőknek is nagy károkat okozott: a Szallas.hu adatai szerint a hosszú hétvégére szóló szállásfoglalások mintegy 40 százalékát kellett törölni vagy átfoglalni. "Ez a kiugróan magas érték egyértelműen az ítéletidőnek tudható be, 2008-as működésünk óta soha nem volt példa ilyen mértékű lemondási arányra. Normál időjárási körülmények közt egy átlagos hosszú hétvégén a lemondási arány a 40 százalék töredéke" - ismertette az adatokat Szigetvári József, a szakportál ügyvezetője.

A hófúvások nyomán kialakult vészhelyzetben a portál kiemelt ügyfélszolgálattal próbálta segíteni a bajbajutottakat. "Sok olyan ember is hozzánk fordult segítségért a szállások lemondásával vagy módosításával kapcsolatban, akik nem cégünkön keresztül foglaltak szobát - magyarázta Szigetvári József. - Igyekeztünk egyfajta segélycsatornaként működni a szállásadók és a foglalók között, sokan rajtunk keresztül találtak átmeneti szállásra."

Próbálják csökkenteni a kárt

Szigetvári József hozzátette, hogy az ítéletidő hatalmas veszteségeket okozott a szálláshelyeknek és rendkívül sok bosszúságot a pihenni vágyóknak. A szállásfoglalások lemondásában leginkább érintett települések a következők:

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • 1. Budapest
  • 2. Szeged
  • 3. Hajdúszoboszló
  • 4. Sárvár
  • 5. Hévíz
  • 6. Zalakaros
  • 7. Gyula
  • 8. Sopron
  • 9. Szilvásvárad
  • 10. Eger

 

NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57