Csütörtök estétől markáns hidegfront érkezik sokfelé csapadékkal.
A nemzetgazdaság bruttó kibocsátásán belül a turizmusra jellemző tevékenységek aránya a 2020. évi előzetes adatok szerint 5,1 százalékra esett vissza, míg a pandémia előtti évben, 2019-ben még 6,4 százalékkal járult hozzá az ágazat a GDP-hez - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi, Turizmus-szatellitszámlák, 2019-2020 című kiadványából.
A 2020. évi előzetes adatok szerint az ágazat hozzájárulása a GDP-hez a multiplikátor termelési hatásokat is figyelembe véve 8,1 százalék volt, 2019-ben még 10 százalékot tett ki. A turizmushoz köthető ágazatok hozzáadott értékének aránya a nemzetgazdaság egészének 5,4 százaléka volt 2020-ban, 2019-ben 6,8 százaléka, ez a tovagyűrűző hatással együtt 8,5 százalékot jelentett 2020-ban, míg 2019-ben még 11 százalékot.
A 2020-as előzetes adatok szerint a külföldiek magyarországi turisztikai kiadásai az előző évinek mindössze 44 százalékát, 978 milliárd forintot tettek ki folyó áron. A magyar lakosság hazai turisztikai kiadásai 2020-ban 44 százalékkal estek vissza az egy évvel korábbihoz képest, és 406 milliárd forintot tettek ki. Így a külföldiek és a magyarok magyarországi turisztikai kiadásai 1384 milliárd forintra zsugorodtak, ami a 2019. évinek kevesebb mint a fele.
A KSH adatai szerint 2020-ban a turisztikai szektor két fő ágazatában, a szálláshely-szolgáltatásban és a vendéglátásban együtt - amely a turisztikai foglalkoztatásnak mintegy 42 százalékát teszi ki - a foglalkoztatottak száma 8 százalékkal csökkent az előző évhez képest. 2020 végén a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás nemzetgazdasági ágban 73 ezer vállalkozást tartottak nyilván, ami 0,5 százalékkal maradt el az előző évitől. A működő kereskedelmi célú szálláshelyek egységeinek száma visszaesett (több mint 15 százalékkal), ennek következtében csökkent a szoba- és a férőhely-kapacitás is - közölte a KSH.
A jelentésben arra is kitértek: az UNWTO World Tourism Barometer 2020-ra vonatkozó jelentése szerint a globális turizmus az eddigi legmélyebb válságát szenvedte el 2020-ban, mialatt a nemzetközi utazások száma 74 százalékkal, mintegy 1 milliárddal csökkent az előző évhez képest. Ázsiában és a Csendes-óceán térségében 84 százalékos, a Közel-Keleten és Afrikában egyaránt 75 százalékos csökkenést regisztráltak. Európában 70, Amerikában 69 százalékos volt a visszaesés.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A nemzetközi utazások összeomlása 1,3 milliárd dollár exportbevétel-kiesést jelentett, ami több mint 11-szerese volt a 2009-es gazdasági világválság idején regisztrált veszteségnek. A válság 100 és 120 millió közötti közvetlen turisztikai munkahelyet veszélyeztetett, ezek közül sokat a kis- és középvállalkozásoknál.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Terroristákat támogató csoportot számoltak fel Németországban
- Egy csonttörő exrendőr is indul a választáson
- Kommandósok gyűrűjében kísérték autójához Robert Fico merénylőjét, bombát kerestek
- Újabb, hivatalos tájékoztatás Robert Fico állapotáról
- Biztonságpolitikai szakértő: nonszensz, ahogyan Robert Ficó testőrsége reagált
- Borzalmas tragédia a Tiszánál