Vasárnap délelőtt alakulhatnak ki elszórt jelleggel záporok, zivatarok, a csapadék egyre inkább a déli és nyugati területekre korlátozódik
Az elmúlt napokhoz képest kevésbé esős, de hűvösebb idő várható a hétvégén: a csúcsértékek már mindenütt 20 Celsius-fok, néhol 10 fok alatt alakulnak. Hajnalban helyenként mínuszokra is számítani kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből,
Pénteken az ország déli felén továbbra is erősen felhős vagy borult lesz az ég, délutánig a Nagykanizsa-Szeged vonaltól délre továbbra is lehet még gyenge eső, majd délutánra ott is megszűnik a csapadék. Eközben az ország északi felén eleinte fátyolfelhős idő várható, a déli óráktól azonban egyre nagyobb területen kiderül az ég. Az Észak-Alföldön megerősödhet a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 6 és 12 fok között alakul, de a szélcsendes északi völgyekben ennél hidegebb lehet a hajnal. Napközben 12-18 fokig melegszik fel a levegő.
Szombaton az ország nagy részén derült vagy gyengén felhős, a déli megyékben, később északkeleten is változóan felhős lesz az ég. A déli megyékben elvétve előfordulhat kisebb eső, zápor. A hőmérséklet hajnalban általában 2 és 9 fok között alakul, de elsősorban az északkeleti megyékben a derült, szélcsendes helyeken mínusz 2 fokot is mérhetnek. Délután 10-15 fok várható.
Vasárnap az ország nagy részén hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, de elsősorban a déli megyékben és a Tiszántúlon erősebben megnövekedhet a felhőzet. A Dél-Alföldön és a Tiszántúlon több helyen, másutt elvétve valószínű eső, záporeső. A minimumhőmérséklet általában plusz 2 és 8 fok között várható, de a gyengébben felhős, szélvédett tájakon mínusz 2 fokig is lehűlhet a levegő. A nappali csúcsértékek 9 és 14 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök