Ma napközben északkeleten elvétve, majd estétől az északnyugati, északi határ közelében alakulhatnak ki zivatarok.
Újabb piaci szereplővel bővült a közlekedési mobiljegyeket értékesítő viszonteladói hálózat. Már VoxPay alkalmazással is lehet okostelefonon jegyet, vagy bérletet váltani a Budapesti Közlekedési Központ járataira.
A Simple után újabb viszonteladó csatlakozott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közlekedési mobiljegyek értékesítésével foglalkozó rendszeréhez. A VoxPay egy hazai tulajdonú, mobilszolgáltatóktól független alkalmazás, amely elsősorban parkolások fizetésében és autópálya-matricák vásárlásában nyújt segítséget ügyfeleinek. A szolgáltatónál a továbbiakban már a közlekedési mobiljegyek is elérhetők, az alkalmazás segítségével bárki vásárolhat jegyet, vagy bérletet Budapest közösségi közlekedési járataira.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Hűségeskü - Újabb őrület a kommunista Észak-Koreában
- Összeült a válságstáb, Rishi Sunak így húzná ki a gödörből pártját a nagy választási kudarc után
- Az export és az import is csökkenőben - éves és havi viszonylatban is
- Nagyot léphet a Vasas az NB I felé - sport a tévében
- Mintha csökkenne az Ukrajnából érkezők száma
- Magyarország–Kanada: nem csak szabad, kötelező a "dobálózás"