Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalát a hegyeshalmi határátkelőhely után szerda délelőtt.
A szombat esti legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -8 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 3 és 6 fok között várható - derült ki az OMSZ jelentéséből.
Egy markáns hidegfront mögött arktikus eredetű, hideg légtömeg áramlott be kontinensünk középső részei fölé, amely hatására jelentősen lehűlt a levegő. Az említett front az Alpoktól egészen a Norvég-tengerig húzódik, és környezetében erősen felhős az ég, északon havazás, délen inkább eső fordul elő. Ennek következtében az esti órákban, szombaton felhőátvonulásokra számíthatunk általában kevés, de északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon több felhővel. Helyenként futó zápor előfordulhat, az Északi-középhegységben és a Bakonyban hózápor is lehet. Éjszaka derült vagy gyengén felhős lesz az ég, főként a Fertő-tó térségében pára-, ködfoltok képződhetnek. Vasárnap a napsütést kezdetben csak fátyolfelhők zavarják, délutántól nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére már csak a keleti határszélen fordulhatnak elő kevésbé felhős körzetek.
Napközben csapadék nem valószínű, azonban kora estétől nyugat felől egyre többfelé érkezik meg a vegyes halmazállapotú csapadék. Az északnyugati szél délutánig többfelé lesz erős, majd estére fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. Vasárnap a déli, délkeleti szél főként az Észak-Dunántúlon erősödik meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -8 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 3 és 6 fok között várható.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Ezzel a 2,1 tonnás kocsival furikázik Budapesten a kínai elnök
- Gyermekvédelmi törvény: a gyónási titok sértetlen marad
- Ukrajnában is lehet a börtön helyett a frontra menni
- 3 forintért juthatnak hozzá a választók adataihoz
- 27 milliós kárt okozott a MÁV-nak egy megrögzött rongáló
- Két hete tűnt el az autista német kisfiú – már terjednek a horrorteóriák