Ma napközben északkeleten elvétve, majd estétől az északnyugati, északi határ közelében alakulhatnak ki zivatarok.
Budapest Európa egyik legbiztonságosabb és legélhetőbb városává vált az elmúlt években köszönhetően a fejlesztéseknek, a turizmus fellendítésének és a bűnözés visszaszorításának - olvasható a Századvég közleményében, amely szerint Budapest sokkal biztonságosabb például Londonnál, ahol mind nagyobb kihívást jelentenek a bűncselekmények és a terrorizmus a város demográfiai átalakulása és az idegen népesség arányának folyamatos növekedése miatt.
Budapest évek óta menetel előre a legbiztonságosabb városok listáján, és olyan nagyvárosokkal összehasonlítva, mint például London, sokkal kedvezőbb pozíciót tudott elérni a magyar főváros biztonsági szempontból. A brit fővárosban Sadiq Khan 2016 óta tartó városvezetése alatt a késelések száma 52 százalékkal, a rablásoké 59 százalékkal, a gyilkosságoké pedig 26 százalékkal nőtt, míg Budapesten ugyanezen időszak alatt 35,5 százalékkal, 45-ről 16-ra csökkent az emberölések száma. 2018-ban pedig az egy évvel korábbi esetekhez képest mintegy 10 százalékkal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, köztük a vagyon elleni bűncselekményeké 26,7 százalékkal esett vissza - ismertették az adatokat.
- írták. A magyar fővárosban a külföldiek által elkövetett bűncselekmények aránya sem jelentős.
A közleményben kitértek arra is, hogy Budapest évek óta kedvelt idegenforgalmi célpont is, 2012-ben 4,8 millió turista kereste fel, ezzel az Euromonitor International felmérése szerint a világ 27. és Európa 7. leglátogatottabb városa lett. Az amerikai Forbes magazin szerint Budapest a 7. "legidillibb európai város", a The Economist listája szerint pedig a világ 54. legélhetőbb városa, ezzel elfoglalva az első helyet Közép-Európában.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Változtatott néhány szabályon az EU a gazdatüntetések miatt
- Már a fővárosban is irtják a szúnyogokat
- Kórházak ellen indított végrehajtási eljárást a NAV
- Magyar érettségi - ezek a feladatok állították kihívás elé a diákokat
- Beszédes a németek preferencialistája az EP-választások előtt
- Nem hétköznapi autóbalesetet okozott egy aligátor