Ezeket jobb, ha tudod, mielőtt éjszaka autóba ülnél

2018. július 27. 16:00

A nyaralási szezonban sokan döntenek úgy, hogy inkább szürkületben vagy éjszaka indulnak útnak annak érdekében, hogy elkerüljék a dugókat, illetve a hőségben való vezetést, és hogy fél nappal se rövidüljön a pihenés. Az előnyök mellett azonban érdemes számításba venni az éjszakai vezetéssel járó kockázatokat is.

A nyaralási szezonban sokan döntenek úgy, hogy inkább szürkületben vagy éjszaka indulnak útnak annak érdekében, hogy elkerüljék a dugókat, illetve a hőségben való vezetést, és hogy fél nappal se rövidüljön a pihenés. Az előnyök mellett azonban érdemes számításba venni az éjszakai vezetéssel járó kockázatokat is, hiszen a hosszú távú, sötétben való vezetés jelentős rutint igényel. Az Arval flottakezelő tapasztalatai szerint az éjszakai vezetés során a balesetek kockázata megtöbbszöröződik, ezért a járművezetőknek ilyenkor a szokásosnál is jobban fel kell készülnie.

Máshogy reagálunk sötétben

A vezetéshez szükséges környezeti információk nagy részét a szem dolgozza fel, így nem csoda, hogy a sötétben való vezetés, főleg rutin hiányában, nehéznek bizonyulhat. Az emberi szem ugyanis alapvetően nem alkalmas éjszakai aktivitásra, ebből adódóan pedig ilyenkor főként csak a veszélyt érzékeli - sok esetben már későn. Éppen ezért korlátozott fényviszonyokban több időt igényel, hogy agyunk felismerje a lámpák jelzéseit, a padkáról lelépő gyalogosokat vagy az útra tévedő vadakat. Emiatt érdemes még nagyobb követési távolságot tartani, hogy időben reagálhassunk az esetleges vészhelyzetekre.

Van segítség

A fényszórók helyes használata és magasságállítása, a műszerfal csökkentett megvilágítása, valamint a helyes táplálkozás azonban sokat segíthetnek az éberség megőrzésében. Mielőtt hosszabb útra indul a sofőr éjjel, érdemes kerülnie a magas szénhidrát-tartalmú ételeket, amelyek álmossá tehetik, illetve fokozhatják a sötétség miatti tompaságot, míg a fehérjében gazdag ételek hozzájárulhatnak a szellemi frissesség megőrzéséhez.

Azonban, ha úgy érzi, hogy fárad, mindenképp tartson pihenőt, esetleg aludjon egy keveset, hogy frissen folytathassa az utat. A vezetés biztonságának fokozása érdekében a legújabb járműveket már fáradtságérzékelővel szerelik fel, hogy kiszűrjék a rizikós eseteket, hiszen sok éjszakai baleset köszönhető a volán mögötti elalvásnak, a lelassult reakcióidőnek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

"Tapasztalataink szerint a leggyakoribb probléma az, hogy a sofőrök rosszul mérik fel autóvezetői képességüket" - mondja Kovách Kristóf, az Arval értékesítési igazgatója. "A hiányosságok pedig éjszaka még hatványozottabban előjöhetnek. Különösen gyakori a nem megfelelő sebességválasztás, a fényjelző berendezések helytelen használata, illetve a hirtelen fékezés, amelyek mindegyike hozzájárulhat az autó feletti kontroll elvesztéséhez."

Szokatlan gondok

A vadveszély táblára sokan csak legyintenek, hiszen napközben a legtöbb hazai vad a bozótos vagy az erdő mélyén tölti az időt, távol az emberektől. Éjszaka azonban aktívabbá válnak, emiatt sem szabad "rutinból" vezetni a sötétben a már ismert útvonalakon. Sokan a fényjelző berendezéssel igyekeznek figyelmeztetni az útra tévedő őzeket, szarvasokat vagy vaddisznókat, pedig a hirtelen fény csak elvakítja őket. Kovách Kristóf szerint ez egy gyakori kérdés a vállalat vezetéstechnikai tréningjein: "Mi azt javasoljuk, hogy ha a sofőr meglátja az őzeket vagy a szarvasokat az út mentén, fékezzen, fokozott óvatossággal közlekedjen, és dudáljon, hogy az állatok jobban érzékeljék, merről jön a veszély. Kerülni kell a hirtelen kormánymozdulatokat is, nehogy elveszítse a sofőr az autó feletti kontrollt."

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem