Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Elkészült a Liszt Ferenc repülőtérre vezető vasútvonal megvalósítási tanulmánya - írja a világgazdaság.
Elkészült a Liszt Ferenc reptérre közlekedő vasút megvalósítási tanulmánya, ez alapján így fog kinézni az új vonal:
- 22 km hosszú,
- Kőbánya-Kispest és Monor között közlekedhet (a kettő között tesz kitérőt a vasút a reptérre),
- Kétvágányú, villamosított vonal lehet.
A projektet egyébként EU-s pénzből finanszírozhatják.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megnyílt idehaza az első eladó nélküli bolt
- Vallomást tett Donald Trump korábbi személyes ügyvédje
- Szigorú szabályokat kapott a nyakába a Booking.com, változtatnia kell
- Lerobbantották az összetört hidat a hajóról - videók
- Alapanyaghiány - versenyfutás kezdődött a természettel
- Átírt az EU egy lényeges szabályt, foghatja a fejét sok közlekedő