Vonattal utazol? Ezekkel a változásokkal kell számolnod

MTI
2015. október 17. 09:31

Karbantartás miatt nem járnak a vonatok a mostani és a következő hétvégén a budapesti Déli pályaudvar és Kelenföld között.

A Mávinform tájékoztatása szerint az eredetileg a Déli pályaudvarról induló és oda érkező távolsági, zónázó és személyvonatok (köztük a komáromi, a győri, a pusztaszabolcsi, a dombóvári, a dunaújvárosi, illetve a székesfehérvári) csak Kelenföldig közlekednek és onnan is indulnak.

Mindkét hétvégén az Agram InterCity Gyékényes felé a Keleti pályaudvarról indul, de Gyékényes felől Kelenföldre érkezik. A Göcsej InterCity pedig Zalaegerszegre Kelenföldről indul, de Zalaegerszeg felől a Keleti pályaudvarra érkezik. A vasárnaponként Zalaegerszegről a fővárosba tartó Hetés InterCitynek a Keleti pályaudvar lesz a végállomása.

November 7-én és 8-án a Citadella EuroCity a Keletiből indul és oda érkezik. A változásról további információk a MÁV-csoport weboldalán és a Vonatinfó alkalmazáson, illetve a Mávdirekt kék számán (0640/494949) olvashatók.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 11. szombat
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm