A Pénzcentrum 2024. május 10.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A következő napokban fokozódik a hőség, több helyen 40 Celsius-fok közeli maximumértékekre lehet számítani - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az országos, középtávú előrejelzés szerint a hét közepén záporokkal, zivatarokkal enyhül a kánikula, mintegy 10 fokkal esik vissza a hőmérséklet, de még így is 30 fok körüli meleg várható.
Hétfőn jobbára napos időre, az ország nagyobb részén forró napra lehet számítani. Délutántól a Dunántúl északi részén és az Északi-középhegység egyes részein már több felhő jelenhet meg, de legfeljebb a nyugati határvidékre sodródhat be egy-egy zivatarfelhő. Napközben több helyen megélénkül a szél, amelyet a Fertő-tó környékén néhol erős széllökés is kísérhet.
A legalacsonyabb hőmérséklet hétfőn többnyire 15-22 fok között alakul, a mélyebben fekvő helyeken ennél kissé hűvösebb is lehet. Trópusi éjszakára, azaz 20 fok feletti minimumra a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő helyeken és a kiterjedtebb állóvizek mellett lehet számítani. A legmagasabb hőmérséklet 33-38 fok között alakul, az Észak-Alföldön lesz a legmelegebb, Sopron környékén lesz legkevésbé erőteljes a nappali felmelegedés.
Kedden derült, napos idő várható. Mérsékelt marad a légmozgás. A minimumhőmérséklet 15-22, a maximumhőmérséklet 33-38 fok között alakul.
Szerdán délelőtt a Dunántúlon, délutántól már másutt is egyre többfelé várható zápor, zivatar, egy-egy heves zivatar is lehet. A szél fokozatosan megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A leghidegebb órákban 18-24 fok lehet. Napközben a Dunántúlon 29-34, keleten még 35-39 fokig melegszik a levegő, de délután egyre nagyobb területen jelentősen visszaesik a hőmérséklet.
Csütörtökön elsősorban a déli és a keleti országrészben a nap első felében még záporeső kialakulhat, többfelé megerősödhet még a szél. Emellett viszont már sokfelé kisüt a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet 16-21, a legmagasabb hőmérséklet 25-30 fok között alakul.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Pénteken az ország nagy részén sok lesz a napsütés, csapadék nem valószínű, de lehetnek még erős széllökések. A leghidegebb órákban 13-18 fok lehet. Napközben 24-28 fokig melegszik a levegő.
Szombaton és vasárnap derült idő várható, csapadék nem valószínű. Szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet 11-16, vasárnap 12-18 fok között alakul. Szombaton napközben 25-29 fokig melegszik a levegő. Vasárnap már 27-32 fok között alakulnak a maximumok - olvasható az előrejelzésben.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Itt a válasz a mátrai viperapánikra
- Több mint 100 ezer ember hagyta el Rafah városát
- A Fidesz és a KDNP állította a legtöbb jelöltet
- Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- Új sztárfotók készültek a Bükkben kóborló medvéről
- Exkluzív bejelentés - Majoross Gergely lesz az új jégkorongkapitány