10-ből 4 magyar olyan anyagi helyzetben van, hogy egy hét pihenést sem tud kigazdálkodni egész évben, nemhogy a főszezonban.
Kevesebben haltak meg az utakon, mióta szolgálatba állították a szupertraffipaxokként ismertté vált új sebességmérő berendezéseket - írja Magyar Nemzet.
Pintér Sándor belügyminiszter adataiból kiderül: 2014. március és április 26. között 24 ezret meghaladó, míg 2015 ugyanezen időszakában valamivel kevesebb, mint 21 500 alkalommal szabott ki bírságot a rendőrség sebességtúllépés miatt.
A vizsgált egy hónap alatt tavaly 42 halálos, 384 súlyos és 864 könnyű sérüléssel járó, míg az idén 36 halálos, 367 súlyos és 904 könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Meghalt a balatoni vitorlázás legendája
- Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében
- Vitézy Dávid is leadta a fővárosi listáját – íme a jelöltek
- Dörgedelem Kínának: "Európa nem riad vissza attól sem, hogy kemény döntéseket hozzon"
- Elhunyt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya
- Szakértő az érettségiről: az új tesztkérdések nem segítik elő a diákok olvasóvá nevelését