Nem lehet eleget beszélni a nyári napvédelem fontosságáról, de fokozottan kell figyelni akkor is, ha nálunk délebbi országokba megyünk nyaralni.
Színes programok, többek között koncertek és főzőversenyek, valamint májusfa-állítás és sportversenyek is várják az érdeklődőket pénteken országszerte a munka ünnepe alkalmából.
- Harmadszor rendezik meg Budapest belvárosában a Nagy Futam elnevezésű autó-, motorsport- és légi bemutatót pénteken, ezúttal a Ferrari 2007-es Forma-1-es világbajnokát, a finn Kimi Räikkönent is láthatják száguldozni az érdeklődők. A program délelőtt 11-kor a repülős, helikopteres, ejtőernyős bemutatókkal kezdődik, majd 14.30-kor autó- és motorsport programok következnek. A rendezvény központja a Várkert Bazárnál lesz, az eseményre a belépés ingyenes.
- Az 5. Kőbányai Halmajálison, az Óhegy parkban 1000 literes üstben fő a halászlé, lesz főzőverseny, kézműves foglalkozások, játszóház és sportprogramok. Az ingyenes rendezvényt számos zenés program színesíti.
- A kiskunmajsai retro majálison mások mellett Muri Enikő, valamint Ferenczi György és a Rackajam ad koncertet, a programokat Guinness-rekordkísérlet, táncház, sportbemutatók, lovas bemutatók, szalmajátszóház, terepfutó verseny és traktor bemutatók színesítik.
- A májusfa-állítás hagyományát is felelevenítik pénteken a nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban, ahol a Margaréta Táncegyüttes tagjai szabolcsi, szatmári és beregi táncokat mutatnak be a fa állításakor és későbbi kidöntésekor. A látogatók a századforduló népi építészetét rendhagyó tárlatvezetésen ismerhetik meg, ellátogathatnak az Árpád-kori falurészbe is, ahol a honfoglaláskori létesítményeket tekinthetik meg. Lesz bábszínházi előadás, népzenei program, kézműves-foglalkozások és mesterség-bemutatók is.
- A besenyszögi majális részeként rendezik meg az I. Generációs futballmérkőzést a helyi sportpályán, a csapatokat nagyapák, fiaik és unokáik alkotják.
- A hatvani Népkertben 9 órakor kezdődik a rendezvény főzőversennyel és civil sokadalommal, 11 órától színpadi programok szórakoztatják a közönséget: a hatvani civil szervezetek mellett fellép az R-Go.
- Miskolcon a gyerekeket népi körhinta, fajátékok, íjászat és Paprika Jancsi csúzlizdája várja, emellett a Vaga Banda gólyalábas műsora, a Miskolci Majorett Együttes bemutatója és Janpi bohóc interaktív gyermek műsora is szerepel a programkínálatban. Koncertet ad az idén 25. születésnapját ünneplő Miskolc Dixieland Band és a TransylMánia (Erdély).
- Kazincbarcikán fellép mások mellett a KFT, Pál Dénes, Jancsó Dóra és Ódor Kristóf énekesek, a stand up-os Beliczai Balázs, lesz modellezés, íjászat, cserkészprogramok, táncbemutató és kézműveskedés.
- A Szentendrei Skanzenben pénteken a Gyűjtőpont Alkotónap keretében a művészet, a tudomány és a meghökkentő tárgyak kerülnek a középpontba. A látogatók egyebek mellett részt vehetnek hanti nemezsátor felállításában, kipróbálhatják a gyapjúfeldolgozást, megnézhetik a trükkös bringák gyűjteményét, valamint rózsafagyasztással, labdaszökőkúttal és palackágyúval is kísérletezhetnek.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Kínai közreműködéssel éledne újra a magyar vasúti járműgyártás
- Gyászol a világ úszósportja
- Ukrajna újabb amerikai fegyvereket kap, hogy védekezhessen
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt