A hagyományos kamionoktól nagyobb és nehezebb gigakamionok megjelenése az európai utakon negatív társadalmi és környezeti hatásokkal járna
Növelték utasaik számát Európa legnagyobb diszkont légitársaságai júliusban, a legtöbb utast a Ryanair szállította, de a legnagyobb mértékben a Norwegian Air Shuttle növekedett - derül ki a légitársaság által közzétett statikákból.
A Ryanair 8,8 millióról 4 százalékkal 9,1 millióra növelte utasainak számát az előző év júliusához képest, az ír diszkont légitársaság járatai 91 százalékos átlagos töltöttséggel üzemeltek, ez a mutató 3 százalékponttal magasabb a tavaly júliusi adatnál.
A Norwegian Air Shuttle növelte a legnagyobb mértékben, 17 százalékkal utasai számát, júliusban 2,5 millióan repültek a cég piros-fehér gépeivel. Közleményükben megjegyezték, hogy fennállásuk óta egy hónap alatt soha nem szállítottak még ennyi utast.
A brit easyJet csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint júliusi utasforgalmuk 6,4 millió volt, míg egy évvel korábban 5,9 millió utast szállítottak, 7,7 százalékkal kevesebbet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Ezekről a helyszínekről még lenyűgözőbb volt a magyarországi sarki fény - videó, galéria
- Itt az első jó hír, amit a Balatonhoz készülők vártak - videóval
- Így reagált távozásának hírére Dárdai Pál
- Schmidt Ádám: átalakul a klubok állami támogatása, jönnek a regisztrált sportolók
- Napokon belül nyit a Városháza pop-up park, koncertek, workshopok is jönnek
- Megfejtették a Mona Lisa egyik nagy rejtélyét