A Pénzcentrum 2024. május 10.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A szerdán érkezett viharos szél miatt éjfélig majdnem kétszázszor riasztották a tűzoltókat, azóta is tucatjával érkeznek a segélyhívások szinte az egész országból - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtök reggel.
Hajdu Márton elmondta: elsősorban a Dunántúlon voltak gondok, a legtöbb riasztást Somogy megyéből kapták. Jellemzően a viharos erősségű szél miatt kidőlt fákhoz, leszakadt faágakhoz riasztották őket. A tűzoltókhoz mintegy 20 épületkárról érkezett bejelentés. Egy esetben a szél annyira megbontotta a tetőszerkezetet, hogy a ház lakhatatlanná vált.
Volt ahol fa dőlt az útra, másutt vasúti felsővezetéket rongáltak meg a leszakadó faágak. Öt megyében 12 településen volt átmenetileg áramszünet - tette hozzá.
Az előrejelzés szerint az OKF továbbra is tömeges bejelentésekre készül. Mint elmondta: a katasztrófavédelem műveletirányítási központjaiban tömeges riasztások esetén rangsorolják az eseteket: az életveszély, illetve közművet érintő káresetek elsőbbséget élveznek.
Hajdu Márton az árvízi helyzetről azt mondta: árvízi védekezés van a Rábánál. A 86-os utat homokzsákokkal védik. Emellett a Balaton déli partján is egyes partmenti településeket homokzsákokkal védenek.
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a Kossuth rádió 180 perc című műsorában azt mondta: a sok eső miatt a Sajó és a Hernád mentén kell számítani a legkomolyabb árvízi védekezésre. Az árhullámot a hétvégére várják - tette hozzá.
A Sajó és a Hernád mentén egyelőre elsőfokú a készültség, fokozott figyelőszolgálattal és megelőző munkákkal készülnek a szakemberek. Önkéntesek munkájára várhatóan nem lesz szükség - mondta Siklós Gabriella.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az OVF honlapjának adatai szerint még a Rába felső szakaszán és a Murán elsőfokú az árvízvédelmi készültség.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökre az egész országra figyelmeztetéseket adott ki a viharos szél, a jelentős mennyiségű csapadék, felhőszakadás, illetve heves zivatarok miatt. A viharos szél miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyében. Ezeken a területeken a legerősebb széllökések a 90 kilométer/órás erősséget is meghaladhatják.
Emellett a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és megyében valamint Budapesten van érvényben ugyancsak másodfokú figyelmeztetés. Ezeken a területen 24 óra alatt több mint 30 milliméternyi eső hullhat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Ausztria kiengedte a szellemet a palackból: küszöbön a 41 órás munkahét?
- Váratlan bejelentést tett egyik versenyzőjével kapcsolatban a Ferrari
- Véradást szerveznek a fiúnak, aki felmászott egy vonatra és nagyerejű áramütés érte
- Hetven évvel a debütálás után új formában viszi színpadra első operarendezését Szinetár Miklós
- ÉKM: a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a pünkösdi hétvégén
- Forgalmi változások lesznek Budapesten a kerékpárverseny miatt