Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Hétfőn is borult, esős idő várható. Kedden fokozatosan csökken a felhőzet, szerdán többórás napsütésre van kilátás.
Hétfőn délelőtt erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, DNy-on zivatar is lehet. Délután a csapadéksáv a Dunától keletre tevődik át, és itt valószínű - helyenként akár jelentős - csapadék. Nyugaton délután már csak elszórtan fordul elő záporeső. A hőmérséklet reggel 4 és 11, délután 9 és 17 fok között alakul - a keleti tájakon számíthatunk még 15 fok feletti maximumokra. A szél mindenütt északnyugatira fordul és megerősödik. Az autósoknak a vizes útszakaszok és az erős oldalszél miatt kell jobban odafigyelniük.
Kedden fokozatosan mérséklődik a kezdetben még erős ÉNy-i szél. Már csak eleinte keleten fordul elő záporeső.
Szerdán változóan felhős időre van kilátás, többórás napsütéssel. 13 fok köré kúszhat délutánra a hőmérő higanyszála, míg reggel gyenge fagy is lehet.
Csütörtökön és pénteken borongós idő valószínű szórványosan záporokkal, majd a hétvégére száraz, kellemes tavaszi idő jöhet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Erősödött hétfőn a forint
- Forgalommal szemben hajtott fel egy lengyel kamionos az M30-asra - fotó
- Erőszakkal akarta visszaszerezni a pénzét, de rossz házba tört be
- Kínai napelemgyártók léptek vissza, miután az EU vizsgálatot indított
- A cseh belügyminiszter szerint előrelépés az uniós migrációs paktum
- Több mint ezer vendégmunkást küldtek el az iváncsai akkumulátorgyárból, de nem történt elbocsátás