Fizetős lett az ország első számú szellemvárosa, Szentkirályszabadja.
Kilenc megyére adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat az extrém hideg miatt. A legmelegebb helyeken is -9 és -3 fok körüli hőmérsékletre számíthatunk ma.
Napközben a Nyugat-Dunántúlon megvastagszik a felhőzet, itt a nap folyamán jelentéktelen havazás, hószállingózás is valószínű. Az Alföld nagy részén is erősen felhős, párás idő várható, de csak elvétve lehet hószállingózás, az ország maradék részén eleinte még némi napsütésre is számítani lehet. A ködfoltok néhol lassan szűnnek meg. A szél gyenge vagy mérsékelt lesz,csupán északnyugaton élénkül meg a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -3 és -9 fok között valószínű. Késő estére többnyire -4, -10 fok közé hűl a levegő, a kevésbé felhős, havas részeken hidegebb is lehet - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az extrém hideg miatt Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Tolna megyére figyelmeztetést adtak ki, ezeken a területeken a hőmérséklet - 15 fok alá is csökkenhet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Mérgező anyag – kiderült, miért ömlött fekete víz a Tápióba
- Új funkcióval bővül az EgészségAblak – indul az online időpontfoglalás
- Jobboldali politikusokat is megtámadtak Németországban
- Újabb magyar sportoló szerzett olimpiai kvótát – csak nem magának
- Már nem gyanúsított a Nemzeti Színház ügyelője a színpadi baleset ügyében
- Összeégett holttestet találtak Szolnokon