Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Októberben 5,9 százalékkal több vendég 4,6 százalékkal több vendégéjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban - írja a Központi Statisztikai Hivatalra (KSH) hivatkozva a Népszava.
Az év első tíz hónapjában 5,3 százalékkal nőtt a vendégek és 4,4 százalékkal a vendégéjszakák száma a múlt év azonos időszakához képest. A kereskedelmi szálláshelyek belföldivendég-forgalmának 78 százalékát fogadó szállodákban a vendégéjszakák száma 9,7 százalékkal emelkedett.
A szállodák szobakihasználtsága októberben 53 százalékos volt, 0,7 százalékponttal javult az egy évvel korábbival összehasonlítva. A négy- és ötcsillagos szállodákban 64, illetve 69 százalékos volt a telitettség, a gyógyszállodákban 65 százalékos volt a kapacitás lekötöttsége.
Októberben a kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 15 531 forint, az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel 8206 forint volt. A kereskedelmi szálláshelyek összes folyó áron számított árbevétele 4,9 százalékkal magasabb volt, mint tavaly ilyenkor.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Átírt az EU egy lényeges szabályt, foghatja a fejét sok közlekedő
- Gyászol a zenei világ
- Sokak által hiányolt funkciót újít a Google Chrome
- Nyugdíjbomba Németországban: még a kancellár is szembeszállt pénzügyminiszterével
- Homokos strandot kap az egyik legnépszerűbb magyar üdülőtó
- Teljesen átalakul a Windows Start menüje – mutatjuk a részleteket