17 °C Budapest

Ugyanannyi a taxis, mint a rendelet előtt

Pénzcentrum
2013. november 27. 18:20

Az első hónapok tapasztalatai alapján az új fővárosi szabályozás ellenére nem csökkent a taxisok száma Budapesten - közölte Komáromi Endre, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) divízióvezetője a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közlekedési- és logisztikai kollégiumának taxi és személygépkocsis személyszállítási tagozatának szegedi kihelyezett ülésén szerdán.

A szeptember 1-jétől hatályos fővárosi rendelet, amely 2015 közepétől vonatkozik teljesen minden szolgáltatóra, többek között egy középkategóriás autónak megfelelő műszaki követelményeket és kényelmi szolgáltatásokat ír elő a taxiknál.

A jogszabály elfogadása után sokan azt feltételezték, hogy elsősorban azok, akik csak kiegészítő pénzkereseti lehetőségként taxiznak, nem hajtják végre a szükséges beruházásokat, de a várt létszámcsökkenés egyelőre nem érzékelhető - mondta a divízióvezető.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm