20 °C Budapest

Menekültek a vendégek a legendás magyar fürdőből?

Pénzcentrum
2013. május 15. 14:03

Szemtanúk szerint több vendég sietve és csalódottan hagyta el az elmúlt napokban az egyedülálló miskolctapolcai Barlangfürdőt.

A beszámolók szerint volt olyan vendég, aki 200 kilométerről érkezett Miskolcra, kimondottan a legendás fürdő kedvéért, mégis gyorsan távozott. A boon.hu hírportál információi szerint a gondot az jelentette, hogy sokan túl hidegnek találták a Barlangfürdő vizét. Voltak, akik emiatt megpróbálták visszakérni belépőjegyük árát - sikertelenül.

A lapnak Pásztor Imre, a Miskolc Holding kommunikációs igazgatója elmondta: az egyedülálló miskolctapolcai Barlangfürdő természetes barlangjárataiban a termálvíz a megszokott 28-29 C fokos. A termál medence vízhőmérséklete jelenleg 35 fok helyett 30-31 fokos, amit műszaki jellegű probléma idézett elő, ennek elhárításán dolgoznak. Helyette három másik, a Csillag, a Római terem valamint az egyik kisebb, Újbarlang teremnek is nevezett medence vizét magasabb hőfokra, 35,5 fokra fűtik fel, vagyis egy helyett három melegebb vizű medencével gondoskodik a Barlangfürdő vendégeiről. Erről a Barlangfürdőbe érkező vendégeket is tájékoztatják, kihelyezett plakátokon.

A változásról sem a fürdő honlapja, sem hivatalos Facebook-oldala nem tájékoztat. A belépők árát ugyanakkor pont májustól emelték: a felnőtt alapjegy 2350 forintba kerül, a szaunaparkba további 990 forintért válthatunk belépőt.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem