A MÁV négy éve bevezetett internetes jegyértékesítési rendszerében több mint két és fél millió belföldi vasúti jegyet vásároltak az utasok, a tavaly novemberben indított otthoni jegynyomtatás lehetőségével pedig több mint ötvenezer tranzakció során éltek - közölte a MÁV-Start Zrt. hétfőn.
Folyamatosan növekszik az internetes értékesítési csatornát igénybe vevők száma - olvasható a közleményben. Az internetes jegyértékesítés nem hozott anyagi megtakarítást a cég számára, viszont a szolgáltatás fejlesztéssel többlet lehetőséget nyújtanak az utasoknak - tették hozzá. Jelenleg az összes vasúti jegyeladás 3,5 százalékát teszi ki az internetes értékesítés.
Közleményében a MÁV-Start emlékeztet arra, hogy otthoni jegynyomtatással a belföldi menetjegyeket, pót- és helyjegyeket, élőállat- illetve kerékpárjegyeket lehet vásárolni, akár az utazás előtt 60 nappal, elővételben is.
Az internetes jegyértékesítés fejlesztése folyamatos, az idén májustól a mobilegyenleg terhére is vehető online teljes árú belföldi menetjegy, hely- és pótjegy, élőállat- és kerékpárjegy, és az ilyen módon megváltott vasúti jegyek esetében is van lehetőség az otthoni nyomtatásra.
Sokan éltek a 2010 októberétől bevezetett internetes nemzetközi jegyvásárlási lehetőséggel is, az idén így eladott jegyek száma elérte a 40 ezret - közölte a MÁV-Start.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A személyszállító vasúttársaságnak továbbra is célja, hogy a jegyvásárlást érintő fejlesztéseivel az utasok elvárásaihoz igazodva, minél kényelmesebbé és egyszerűbbé tegye a menetjegyváltást, és ezzel a szolgáltatást igénybevevők körét tovább bővítse - hangsúlyozta MÁV-Start közleményében.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem bírt magával a brit óriás és ukrán ellenfele a mérlegelésen– videó
- Észak-Korea valami új dolgot tesztelt
- Gond támadt a Boeing első, embert szállító űrhajójával
- Elfajult a vita: szándékosan gázoltak el két férfit Pécsen fényes nappal – videó
- Támadás ért egy olajszállító tartályhajót a Vörös-tengeren
- Ölt a tűz Dombóváron