Április 1-jei hatállyal módosította a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről szóló kormányrendeletet a kabinet; a közlekedési szabálysértések esetén az ügyben eljáró hatóságnak hatvan napja van arra, hogy a bírságról szóló jogerős határozatot kézbesítse.
Amennyiben a kézbesítés nem történik meg ez idő alatt, akkor a hatóság a büntetést nem fizettetheti ki a szabálysértés elkövetőjével - ismertette a kormányszóvivő az MTI-vel szombaton.
Szollár Domokos emlékeztetett arra, hogy a 60 napos határidő már 2008 óta szerepel a jogszabályban, korábban azonban csupán ügyintézési határidő volt, tehát a hatóságnak ennyi ideje volt a határozat meghozatalára. A határozat kézbesítése gyakran elhúzódott, a gyakorlatban akár 100 napnál több is eltelt amíg a szabálysértést elkövető kézhez kapta az értesítést.
A módosítás eredményeképpen javul az állampolgárok jogbiztonsága, kiszámíthatóbbá válik és jelentősen lerövidül a szabályszegéssel kapcsolatos ügyintézés. "Az állam mindig szigorúan betartatja az állampolgárokkal az ügyintézési határidőket, ezért úgy igazságos és fair, hogyha ez visszafelé is igaz. Ha például a rendőrség nem tudja tartani a 60 napos határidőt, akkor a bírságot nem lehet kivetni - jelentette ki.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Antony Blinken: Oroszország nem győzheti le Ukrajnát
- Élőben a Magyar Kupa-döntő: Paks–Ferencváros 0-0
- Mostantól már mozgást is felírhatnak receptre a magyar orvosok
- Európai polgárok a katonák Ukrajnába küldésről – felmérés
- Újabb videó jelent meg a Fico-merényletről – felkavaró képsorok
- Még operálják Robert Ficót – ennyit tudni a merényletről