Felpöröghetnek az okostelefonok és táblagépek a magyar mobilcégek szerint

2013. április 9. 09:06

Az okostelefonok és táblagépek gyors térhódítása, a mobil adatforgalom ugrásszerű növekedése, a kisképernyős eszközök vállalati alkalmazásának további terjedése - többek között erre számítanak az idén a hazai mobilszolgáltatók. Bár a nagy hálózatfejlesztések zöme az elmúlt években már megvalósult, 2013-ban is milliárdokat költenek az infrastruktúrára a cégek - derül ki a Világgazdaság körképéből.

A múlt évben összesen 92,4 milliárd forintot fordított beruházásokra a Magyar Telekom, az idén pedig várhatóan 5 százalékkal nő majd ez az érték - közölték a lap érdeklődésére a társaságnál. Az előrejelzések szerint 2013-tól világszerte a 4G veszi át a főszerepet a mobilkommunikáció fejlődésében, az idei lehet az első év, amikor a negyedik generációs mobilszélessáv nagyobb tömegekhez is eljut majd.

Hasonló tendenciára számítanak a Telenornál is, így nem meglepő, hogy a vállalatnál az okostelefonokra és táblagépekre szabott tartalmak körének további bővítését tervezik. A cég az idén kiemelten foglalkozik a meglévő állomásai optimalizálásával, hogy minél több ügyfelük számára tegyék elérhetővé a mobil szélessávot.

A Vodafone egy éve fejezte be hálózatfejlesztési projektjét, amelynek során több mint 2600 bázisállomást modernizáltak, 2700 mikrohullámú összeköttetést cseréltek ki. Ezzel a beruházással a magyarországi lakosság több mint 95 százaléka számára vált elérhetővé a vállalat által kínált szélessávú mobilinternet.

NEKED AJÁNLJUK
Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 28. kedd
Emil, Csanád
22. hét
Május 28.
Nemzetközi tejnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem