24 °C Budapest
Seat in cinema theater with blurred aisle exit lights.

A Netflix, HBO Max és a többi streaming szolgáltató dönti be a magyar art mozikat?!

2022. április 16. 13:05

Az art mozik a hazai és nemzetközi filmes piac ínyencségeit, a legfrissebb művészfilmeket hozzák el a hazai „filmbubosok” (copyright: Réz András) számára. Hogy élték/élik át a járványhelyzetet, miből gazdálkodnak, kérdeztük Szabó Éva Andreát, az Art-Mozi Egyesület elnökét és Borsos Erikát, a Budapest Film egyik vezetőjét, a MOSZ (Mozisok Országos Szövetsége) elnökét.

Az utolsó két év – mindkét szakember szerint - katasztrofális volt a mozik (és egyéb kulturális intézmények) életében. Ennek okai között nemcsak a két részletben, összesen 11 hónapos zárva tartás szerepel, hanem a nézői szokások drasztikus megváltozása, a streaming berobbanása is. De az elmúlt időszak nézőszámai alapvetően a járványtól való félelemtől, a védettségi igazolvány-, majd a maszk bevezetésétől zuhantak be. A két bezárás közötti rövid nyitásban átlagosan 50%-kal esett vissza a forgalom. Ez nemcsak a nézői félelmeknek tudható be, hanem a filmbemutatók sorozatos elmaradásának, csúszásának is.

Borsos Erika kiemeli, hogy a MOSZ-hoz tartozó mozik száma nem változott, nem kellett a Covid miatt bezárniuk a filmszínházaknak, de nagyon sokan a fejlesztésekre félretett pénzüket élték fel az elmúlt két év alatt. Kaptak támogatást az NKA-tól és a NFI-től, ami nagy segítség volt, de nem oldotta meg az összes problémájukat. Több fim bemutatását későbbi időpontra tették át.  

A 2021 májusi újranyitás óta mindkét szervezethez tartozó moziknál lassú javulást tapasztalnak, de még messze vannak az „utolsó békeév” a 2019-es nézőszámtól. Az elmúlt pár hónapban még mindig csak a látogatók kb. 60%-a tárt vissza a vetítőtermekbe.

Szabó Éva Andrea szerint nagyon nehéz megmondani mikor áll helyre a piac. Teljesen talán sosem. Mindenki láthatja, hogy folyamatosan újabb és újabb streaming szolgáltatók tűnnek fel. A mozi- és tv bemutató közötti időablak egyre rövidül: pár éve ez még 6 hónap volt, most már csupán 45 nap.

A moziknak - kiváltképpen az art-moziknak – már nem elég levetíteni a filmeket, az életben maradáshoz előre kell menekülniük. Ennek egyik útja a különböző események szervezése.  Sokan elmozdulnak ebbe az irányba: közösségi térként, „event cinema”-ként határozzák meg magukat, a hagyományos funkciók megtartása mellett.

Borsos Erika hozzáteszi, hogy a Budapest Filmnél igyekeznek több lábon állni: már az első hullám idején elindították a TÁVMOZI szolgáltatásukat, ami nem egy streaming csatorna, hanem virtuális moziként működik. Így a legtöbb fesztivált meg tudták tartani - szerencsére komoly érdeklődés mellett. Természetesen tudják, hogy ez nem pótolja sem az igazi moziélményt, sem a nézőszámot. Ezzel együtt, sokat segített nekik a zárás alatt: bevétel keletkezett, és a törzsközönségüket egyben tudták tartani. Közel 50 ezer néző választotta a mozizásnak ezt a formáját.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Budapest Film – a többi art mozihoz hasonlóan - a vetítéseken kívül évente több tucat rendezvényt, fesztivált is szervez. Ezek nagyobb része visszatérő esemény (BKFM, Verzió, Zsifi, Friss Hús, stb) valamely nemzet éves kortárs filmtermését bemutató válogatás (Olasz fesztivál,  Szemrevaló, Észt Hét, Cseh filmkarnevál, Finn filmnapok, Szlovén filmnapok, Lengyel Filmtavasz, Japán filmhét, Koreai filmhét, Portugál). Van sok tematikus fesztivál is (Építészeti filmnapok, Ars sacra fesztivál, Busho). A nemzeti filmheteket az adott ország nagykövetségével vagy kulturális intézetével közösen szervezik, a tematikus válogatásokat pedig egy-egy projekt csapat rakja össze. 

Az Artz-Mozi Egyesülethez tartozó termek a filmeket nagyrészt a hazai forgalmazó cégektől szerzik be, ezen kívül az NFI Filmarchívuma, magyarországi kulturális képviseletek és egyéb, egyéni utak is nyitva állnak előttük. Van lehetőség például egyedi vetítési jogot kérni bizonyos amerikai stúdiók filmjeire. Az élő közvetítések egy részét pedig külföldi forgalmazóval kötött szerződés alapján bonyolítják.

A Budapest Film is piaci alapon működik. Minden szóba jöhető szakmai pályázaton indulnak, és fővárosi cégként, a Fővárosi Önkormányzattól is érkezik támogatás. A  Budavári Önkormányzat pedig a Tabán mozi fenntartásában segít.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm