17 °C Budapest
Bárdosi Sándor egykori birkózó az RTL Klub Reggeli című műsorában 2021. augusztus 5-én.

Kifakadt a magyar olimpikon: felhalmozódtak a sárga csekkek, alig tudta befizetni

2021. augusztus 6. 16:27

A tokiói olimpián versenyző magyar sportolók, és a korábbi generáció olimpikonjai, élsportolói közötti súlyos ellentétre hívta fel a figyelmet nemrég Bárdosi Sándor egykori birkózó. Szerinte a mai fiataloknak jóval könnyebb dolguk van, mint az egykori legendáknak.

Amikor én válogatott voltam, olyan jól voltunk fizetve, hogy anyámhoz jártam az étkezdébe enni (…) és csak elvétve volt olyan köztünk, akinek volt autója” – fogalmazott gúnyosan az RTL Klub reggeli műsorában Bárdosi Sándor egykori birkózó. Mint fogalmazott, nem irigységből von párhuzamot a mostani olimpikonok, és az ő generációja között, hiszen ő más boldogságának, sikerének, szerencséjének ugyanúgy tud örülni, mint a sajátjának.

Azt ugyanakkor hozzátette, hogy „ezek a srácok nyerik az olimpiát, de azt irigylem tőlük, hogy ők egy olyan közegben tudnak már dolgozni, végezni a munkájukat, amely már minden szegmensében arra van kitalálva, hogy ők a legjobban végezhessék a munkájukat.” Azt is hozzátette, hogy „év végén ki kellett menni a Bundesligába birkózni, hogy a felhalmozódott sárga csekkeket ki tudjam fizetni, hogy ne süljön a körmömre a feladat.

Hála istennek, már nem ez van, ez már egy más korszak, már mindent megkapnak. Amikor a Testnevelési Egyetemre jártam, mondtam az akkori vezetésnek, hogy szeretnék elmenni a félévi vizsgáimat letudni, és azt a választ kaptam, hogy minek, hát úgyse tudsz te olvasni, húzzál vissza az edzőterembe. Ma már diplomával fejezik be a srácok, segítik őket. Már nem egy használtautóért teszik oda az életüket.

-        zárta gondolatait Bárdosi Sándor.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm