22 °C Budapest
Two generation family playing tug-of-war in park

Újabb kedvezmény jár a védettségi igazolványhoz: örülhetnek ezek a gyerekek

MTI
2021. május 28. 08:31

A május 30-i gyermeknapi zenés-táncos rendezvényeken a védettségi igazolvánnyal rendelkező szülők, felnőttek és a velük lévő 18 év alatti gyerekek, fiatalok vehetnek részt - mondta a kormányszóvivő a Facebook-oldalára feltett videóban.

Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta, hogy az elmúlt másfél év nemcsak a felnőtteknek, hanem a gyermekeknek is megpróbáltatást jelentett, hiszen távol voltak a barátaiktól, elmaradtak a közös játékok, a szülinapok, a programok.

Ugyanakkor a több mint 5 millió beadott oltásnak köszönhetően sok mindenben visszatérhet az élet a normális kerékvágásba - fűzte hozzá a kormányszóvivő.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem