Végrehajtók fogják kitenni közös lakásukból az angyalföldi gyilkosként hírhedtté vált T. Róbert édesanyját. Az ingatlan elárverezték a férfi tartozásai miatt.
Már a rendőrség is lezárta a nyomozást Uhrin Benedek és fia, Attila lakásmaffia ügyében. Az énekes és fia számára elkeserítő lehet, hogy nem találtak bűncselekményre utaló jelet, így viszont heteken belül el kell hagyniuk azt a házat, amiért több mint 10 millió forintot adtak.
A Uhrin bácsi és fia úgy vásárolt lakást, hogy az a nevükre eddig még nem került csak a régi tulajdonos által felhalmozott több milliós köztartozás, amit a Blikk írása szerint az ügy kirobbanása után befizettek ugyan a volt tulajdonosok, de most újabb milliós számlák kerültek elő.
Mindeközben az ingatlanos azt állítja, Uhrinék még tartoznak neki egymillió forinttal, ezért három hét múlva kiteszi őket a Havanna-lakásból, amiért 9,5 milliót fizettek, mégsem került a nevükre. Ráadásul a XVIII. kerületi polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási osztálya értékbecslést adott, amiben az áll, hogy egy ugyanakkora lakás 6 millió 201 ezer forintot ér tehermentesen... - magyarázta a Sors Társak Egyesület elnöke Blikknek. A jogvédők polgári per elindítása mellett birtokvédelmet is kérnek, hogy megakadályozzák Benedek bácsi és a születése óta rokkant fia kilakoltatását.
Nem csak Uhrin bácsiéknak van gondja a lakhatással. Magyarországon évente 500 ezer végrehajtási ügy indul, és ez a szám évről évre növekszik. Az adósok 1 százaléka veszíti el otthonát vagy fontosabb ingóságait. A végrehajtási ügyeknek azonban nem kell árverezéssel és kilakoltatással végződniük, hiszen megoldást találni a fennálló problémára sosem késő.
2012-ben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarához beérkezett új ügyek száma összesen 478 ezer volt, ami közel 10 százalékos emelkedést jelent a 2011-es évben beérkezett 434 037 ügyhöz képest. A Kamara becslése szerint a 2013. évi ügyszámok is ennek a tendenciának megfelelően várhatóan 10 százalékos emelkedést fognak mutatni, így közel 500 ezer végrehajtási ügyre számítanak. A számok tehát ijesztőek, pedig lehet megoldást találni az árverés és a kilakoltatások elkerülésére.
A végrehajtás folyamatáról
Az ügymenet első lépései között a végrehajtó felveszi a kapcsolatot az adóssal, és ezzel egyidejűleg hatósági átutalási megbízást ad ki az adós bankszámlájára, vagy letiltja jövedelmét. Amennyiben ebből az összegből belátható időn belül kiegyenlítésre kerül a tartozás, akkor az ügy nem folytatódik tovább. Ha azonban a hatósági átutalási megbízás, vagy a jövedelem letiltása nem vezet eredményre, a végrehajtónak kötelessége felkutatni és lefoglalni az adós tulajdonában lévő ingóságokat, és ingatlant; majd a hátralék mértékét figyelembe véve lefolytatni az árverést.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az árverés és a kilakoltatás elkerülhető
Az árverés viszont elkerülhető, amennyiben az adós felveszi a kapcsolatot a végrehajtóval vagy a végrehajtást kérővel, és megkísérel részletfizetésben megállapodni. A megállapodásra akár a legvégső pillanatban is lehetőség van, tehát az ingatlan árverezésének napján is köthet részletfizetési megállapodást az adós a végrehajtást kérővel, és így elkerülheti a kilakoltatást.
A végrehajtás folyamat hosszú, és összetett, rengeteg lépcsőfokból áll, és minden egyes lépésnél van lehetőség a részletfizetésre és így esély nyílik az árverés és a kilakoltatás elkerülésére. A megoldás kulcsa minden esetben az, hogy nem szabad hagyni, hogy a tartozások összege elhatalmasodjon, időben kell segítséget kérni az illetékes önálló bírósági végrehajtótól vagy felvenni a kapcsolatot a végrehajtást kérővel.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A grúz államfő meg fogja vétózni a külföldi ügynökökről szóló törvényjavaslatot
- Erős képviselete van a szerb kormányban a vajdasági magyaroknak
- Harkivban tartott kihelyezett haditanácsülést Zelenszkij
- Donald Tuskot is megfenyegettékközzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- Karácsony Gergely: Budapestnek még több villamosra lenne szüksége
- Megszólalt a szlovák rendőrség a Fico-merénylet ügyében