Nominálisan ugyan igen jelentős mértékben emelkedett a benzin és a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon az elmúlt 10 év során, reálértéken azonban a júliusi és a 2010. januári jövedéki adó (és ÁFA) emeléssel együtt is csökkenés tapasztalható.
Nominális értelemben a hazai kiskereskedelmi benzin- és gázolaj árak hatalmas, 42%-os növekedést produkáltak az elmúlt 10 év során, ami a 2010. január 1-től megvalósuló jövedéki adó emelés hatására 49, illetve 46%-os emelkedést mutat majd. Azaz ennyivel kell több forintot fizetnünk egy liter üzemanyagért a jövő év eljeén, mint 2000. január 1-én.
2000 eleji árakon számolva azonban mindkét üzemanyagfajta ára 10%-kal csökkent az elmúlt 10 év során, s a január 1-én megvalósuló jövedéki adó emelés hatására sem mutat majd emelkedést (az adóemelések 4.6, illetve 3.1%-os áremelkedés generálnak majd a kutaknál), így a 10 évvel ezelőttihez képest még mindig 6, illetve 7%-kal maradnak majd el az árak.
Az alábbi grafikon alapján fontosnak tartjuk kiemelni, hogy az idei év elején - az olajárak esésének köszönhetően - a benzin és a gázolaj 2000-es értéken számolt ára mélypontra esett, s erről a mélypontról korrigált vissza. Az elmúlt 10 év legmagasabb árai így már ismét elérhető közelségbe kerültek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása