13 °C Budapest

Kész, vége: nem jár majd "ingyen" orvosi ellátás

Pénzcentrum
2012. október 29. 11:35

Végleg le kell számolni azzal az évtizedeken át Nyugat- és Kelet Európában egyaránt dédelgetett álommal, hogy az egészségügyben a "bőség kosarából mindenki egyaránt vehet" - hangzott el az OTP és a Portfolio.hu "Öngondoskodás az egészség jegyében" konferenciáján. Néhány éven belül aligha lesz más választásunk, mint az, hogy az egészségügyi kiadásainkra szükséges pénzt magunk teremtsük elő.

A gazdasági fejlődés miatt a kapitalista és a szocialista országokban is azt hitték a döntéshozók, hogy megvalósulhat az emberiség nagy álma és minden egyes állampolgár kaphat majd nyugdíjat és ingyen juthat orvosi ellátáshoz. Azóta viszont egyértelműen kiderült, az állam hosszabb távon képtelen gondoskodni saját polgárairól, az egészségügyi- és a nyugdíjrendszer működtetéséhez szükséges egyre nagyobb összegeket nem képes kitermelni a gazdaság. A jóléti rendszereket szinte valamennyi országban felül kell vizsgálni. Magyarországon is - jelentette ki Kincses Gyula egészségpolitológus a tanácskozáson.

De miért van ez így? Az egyik ok, hogy egyre kevesebb gyermek születik. Magyarország népessége a várakozások szerint 2050-re 8 millióra apad. Ez önmagában még nem lenne baj. Sokkal nagyobb gond, hogy a fizetést nem kapó rétegek (nyugdíjasok) létszáma megnő, így egyre kevesebb dolgozó embernek kell egyre többeket eltartania. Mivel a születéskor várható élettartam egyre nő, a nyugdíjkorhatár pedig csak lassan emelkedik, a munkaerőpiacon jelen lévőknek hosszú időn át kell a kiskorúak vagy az idősek ellátásához szükséges forrásokat megtermelniük.

Ilyen helyzetben nem nagyon van más út, minthogy az állam csökkentse a nyugdíjakra és az egészségügyi szolgáltatásokra szánt kiadásait, a magánszemélyek pedig akkor, amikor dolgoznak, pénzt takarítsanak meg egészségügyi problémáik kezelésére és nyugdíjas éveik jövedelmének biztosítására- állítja Kincses Gyula.

A folyamat - mint az néhány jogszabályi változásból látható - már elkezdődött Magyarországon- hívta fel a figyelmet Sinkó Eszter a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának elnöke. Hogy csak néhány példát említsünk: a munkáltatói társadalombiztosítási hozzájárulás szociális hozzájárulási adóvá alakult, így aki után ezt fizetik automatikusan nem jogosult ellátásra. Változott a személyi jövedelemadóról szóló törvény is, amely szerint a munkáltatók adómentesen köthetnek betegségbiztosítást dolgozóik számára. Ez a lépés egyesek szerint megteremti a magán egészségügyi rendszer alapjait az országban. Végül pedig az új alkotmányban sincs már az benne, hogy Magyarországon társadalombiztosítási alapú, szolidáris egészségügyi finanszírozás működjék.

De vajon mi módon teremthetjük meg saját magunk számára például az egészségügyi ellátáshoz szükséges forrásokat? Ezt ma még nem lehet tudni. Valószínűleg az egyénnek is takarékoskodnia kell, de a családon és a munkahelyen keresztül a kisebb közösségek segítségére is számítani lehet majd- véli Kincses Gyula egészségpolitológus. Ugyancsak elengedhetetlen lesz az egészségbiztosítási, nyugdíjpénztári, nyugdíj-előtakarékossági szolgáltatások igénybe vételére is. Az állam ugyanis csak akkor lép majd be a rendszerbe, ha az egyén lehetősége már elfogytak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Így az állam, mondjuk a SZÉP kártyán keresztül segíti majd a megelőzést, a tervezhető egészségügyi kiadásokat (gyógyszerek, szűrővizsgálatok stb.) az adókedvezményekkel támogatott egészségpénztárak finanszírozzák és csak a váratlan betegségek kezelése lesz az új egészségbiztosítás feladata.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
MEDIA1  |  2026. március 15. 16:11
Egri Viktor után Lőrincz Dorothy riporter-műsorvezetőtől, a Hazahúzó című turisztikai magazin képern...
Holdblog  |  2026. március 15. 12:20
Mit okoskodik ez mesterséges intelligenciáról? Egy mosógépet sem tud beprogramozni! Hadd kezdjem egy...
Bankmonitor  |  2026. március 14. 08:46
Az MNB értékelése szerint már 18,8 százalékos volt a hazai lakások túlárazottsága, amelyre még ráteh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?