Most az id kiderült, a kereslet visszaesése miatt kellett elküldeni munkásokat az iváncsai akkumulátorgyárból
Több pontos módosító javaslatot fogalmazott meg a Nemzeti Alaptantervhez a Nyelvtudásért Egyesület. A szervezet szerint ugyanis sok mindenen változtatni kéne ahhoz, hogy a diákok megfelelő nyelvórákon vehessenek részt.
Az utóbbi időben több olyan cikk jelent meg a sajtóban, amely szerint a hazai idegennynelv-oktatás messze elmarad a kívánt szinttől. Október elejénelkészült az idegennyelv oktatásról szóló kutatási jelentés, amelyen az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából az Oktatási Hivatal és az ELTE kutatói dolgoztak. Ebből kiderült, az iskolaigazgatók, nyelvtanárok és diákok is máshogy látják a helyzetet, a nyelvtanárok leginkább a nyelvtanulók motiválatlanságára szoktak panaszkodni, a nyelvtanulók pedig a sűrű tanárcserére és a nagyobb csoportlétszámra.
A jelenlegi helyzet semmiképp nem optimális. Erről beszélt szerdán reggel az InfoRádiónak a Nyelvtudásért Egyesület elnöke, Rozgonyi Zoltán, aki szerint az idegennyelv-oktatás szempontjából a korábbinál korszerűbb, szakmailag megalapozott az új Nemzeti Alaptanterv tervezete, de vannak azért problémák vele. Például az, hogy nem szabályozzák a 4. osztály előtti nyelvoktatást.
Az egyesület elnöke fontosnak tartja azt is, hogy megmaradjon az idegennyelv-tankönyvek széles kínálata. Több kiadvány akkreditációja ugyanis idén jár le. Ezeket azonban csak akkor lehet pótolni, ha megszületett az új NAT, ez alapján elfogadták az új kerettanterveket, és végül ezekre alapulva meghirdették a pályázatokat, amelyekben a kiadók kérhetik a kiadványaik tankönyvlistára kerülését.
- jegyezte meg.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- „A magyar bor sikere közös érdek” – megkezdődött a 43. országos borverseny
- Célzott csapást mért az USA Kínára, a villanyautókról van szó
- Szoboszlai Dominik egy régi-új csapattársat kaphat az új vezetőedző által
- Kinevezte az új kormányát Vlagyimir Putyin
- Majoross Gergely: az egészséges elégedetlenség jó motorja lesz a jégkorong-válogatott fejlődésének
- Lemondott Laskod traktorral biciklist gázoló alpolgármestere