25 °C Budapest

Fontos határidő közeleg: eddig lehet igényelni az életmentő, ingyenes védőoltást

MTI
2018. szeptember 11. 15:30

Szeptember 12-éig, szerdáig igényelhető az iskolákban az ingyenes méhnyakrák elleni védőoltás azoknak a lányoknak, akik betöltötték a 12. életévüket és az általános iskola 7. osztályába járnak.

Szeptember 12-éig, szerdáig igényelhető az iskolákban a méhnyakrák elleni védőoltás azoknak a lányoknak, akik betöltötték a 12. életévüket és az általános iskola 7. osztályába járnak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kórházhigiénés és Járványügyi Felügyeleti Főosztályának vezetője az M1-en

Dánielisz Ágnes hozzátette: az oltás beadásának feltétele a szülői nyilatkozat, ezt kell eljuttatni az iskolai védőnőnek szerdáig. A szakértő azt is elmondta, hogy a négy éve elérhető ingyenes védőoltást évente átlagosan a hetedikes lányok 75 százaléka kéri. Bíznak benne, hogy arányuk idén magasabb lesz, mivel újdonságkén most először a humán papilloma vírusnak (HPV) nem két, hanem kilenc típusa ellen tudnak oltást biztosítani - fűzte hozzá. 

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm