Az elsőfokú bíróság határozatáig, legkésőbb egy hónapig elrendelték a bőnyi iskolai késelés gyanúsítottjának letartóztatását.
A megkérdezett tanulók 62 százaléka szerint jó, 15 százalékuk szerint nagyon jó az iskolai menzán kapott étel - írja a Magyar Nemzet.
A napilap számára készült országos, reprezentatív felmérés azt mutatta, hogy a nem menzán étkező 14 százaléknyi gyermek szülei elsősorban azzal indokolták távolmaradásukat, hogy gyerekük diétás étkezésre szorul, vagy nem szereti a menzán felszolgált ételt. A szülők közül azok voltak a legelégedetlenebbek, akik az átlagosnál többet fizetnek a szolgáltatásért.
A kutatás szerint a menzareformmal bevezetett zsírszegényebb, kevésbé sós és cukros étrend elfogadottsága magasabb a vártnál. Kitértek arra is, hogy a megkérdezett gyerekek 60 százaléka szeretne többet tudni az egészséges táplálkozásról, 72 százalékuk pedig szívesen megtanulna főzni is.
Összesítették a diákok kedvenc ételeit is, ezek között szerepelnek a gyümölcslevesek, a főételek közül a rántott fogások és a bolognai spagetti, a desszertek közül pedig a tejbegríz.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Háromféle légvédelmi rendszert is kap Ukrajna a németektől
- Váratlan lépés a Falkland-szigetek hovatartozásáról szóló vitában
- Két jó hírt is kaptak az új autót vásárlók
- A hangyák hozhatnak áttörést a kullancsok elleni harcban
- Nukleáris hadgyakorlat lesz az ukrán határnál
- Az amerikai LNG menti meg a gázéhes Európát – csak az a kérdés, ez mennyibe kerül