Immár nem minősülnek közfeladatot ellátó személynek a pedagógusok, így az azzal járó védelem sem illeti meg őket.
Nem tartja elfogadhatónak az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztéséről szóló, tegnap benyújtott törvényjavaslatot a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, ezért saját törvénytervezetet dolgoznak ki, amelyet még a héten eljuttatnak a kormánynak - írja a Magyar Nemzet.
A Gémesi György vezette szervezet szerint csak nettó ötvenezer forint egy főre jutó jövedelem alatt kellene ingyen biztosítani az ételt a gyerekeknek, százhúszezer forint felett pedig az étkezés teljes költségét ki kellene fizettetni a családokkal.
Az önkormányzatok környezettanulmánnyal ellenőriznék, hogy a családok valóban rászorulnak-e az ingyenétkezésre.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Biztonságpolitikai szakértő: nonszensz, ahogyan Robert Ficó testőrsége reagált
- Borzalmas tragédia a Tiszánál
- Pénzmosásra nyitott bankszámlát - most bíróság elé kell állnia
- A kínai és az orosz elnök szerint kapcsolatuk ad stabilitást a világnak
- Közös fejlesztésbe kezd Japán három legnagyobb autógyára
- Egy 175 éves eseményt ünnepelhetünk a jövő hét végén