17 °C Budapest

Megszüntetett 9. évfolyam: mi lesz így a fogyatékkal élő gyerekekkel

MTI
2015. március 12. 09:30

Súlyos visszásságokat állapított meg az ombudsman az értelmi fogyatékos gyerekek előkészítő szakiskolai évfolyamainak megszüntetése kapcsán - számol be csütörtöki cikkében a Magyar Nemzet.

Székely László, az alapvető jogok biztosa szerint azzal, hogy a középfokú felvételi eljárás kellős közepén hoztak egy olyan jogszabályt, amely gyakorlatilag megtiltotta a 9. évfolyam elindítását, egész osztályokat kényszerítettek évismétlésre. Székely László a cikk szerint azután indított vizsgálatot, hogy sajtóhírekből értesült az értelmi fogyatékos gyerekek előkészítő szakiskolai képzésének 2014 szeptemberétől történő megszüntetéséről.

Az iskolák nyolcadikos gyerekeinek szüleit 2014 februárjában, a felvételi jelentkezési határidő lejártával egy időben értesítették arról, hogy az előzetesen meghirdetettel ellentétben szeptemberben mégsem indul el a 9. évfolyam. A sérült gyermekek érdekében ezért több érintett intézményben úgy döntöttek, hogy szülői kérésre inkább az egész nyolcadik évfolyammal osztályt ismételtetnek, hogy időt nyerjenek a pályaválasztásra. Az előkészítő szakiskolákat kizárólag értelmi fogyatékossággal élő tanulók számára hozták létre.

 

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem