Mi a teendő, ha valóban olyan rosszul sikerült az érettségi, hogy emiatt nem kerül be valaki a leginkább áhított szakra? Csak nyugalom, semmi sincs veszve!
Kompetenciateszt alapján dőlhet el a jövőben, hogy az általános iskolás diákok hol folytathatják a tanulmányaikat - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet a birtokában levő szakképzési koncepcióra hivatkozva.
A lap szerint a dokumentum a tervezett intézkedések között említi egy pályaorientációs tanácsadással egybekötött képesség- és tudásmérés bevezetését, a megfelelő középiskola-típusba való bejutást pedig ennek teljesítéséhez kötnék. Hozzátették: a felmérést a hetedik évfolyam végén - kilencosztályos általános iskola bevezetése esetén pedig nyolcadikban - végeznék el.A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A vezérkari főnök szerint a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra - a nap hírei
- Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…
- Nagyon boldog lehet, aki ezekre a számokra tippelt
- Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen
- Donald Tusk: az orosz fokozzák a Lengyelország elleni hibridháborút
- Szegeden folytatódott a kajak-kenu válogatott diadal sorozata