Jövőre felmérik a magyar általános iskolások nyelvtudását

MTI
2014. február 7. 08:34

A következő tanévben az iskolák hatodik és nyolcadik évfolyamán az eddigi mérések mellett a diákok idegen nyelvi tudását is górcső alá vennék. Ezt is tartalmazza a következő tanév rendjéről szóló rendelettervezet, amelyet a kormany.hu oldalon tettek közzé.

A dokumentum szerint az iskolák hatodik és nyolcadik évfolyamán angol vagy német nyelvet első idegen nyelvként tanulók körében le kell folytatni az írásbeli idegen nyelvi mérést. A vizsgálatot az iskola pedagógusai 2015. június 11-én végeznék el.

Az iskola a vizsgálatot saját döntése alapján kiegészítheti az idegen nyelvi szóbeli tudásfelméréssel is az érintett tanulóknál.

A tanulók által megoldott feladatok értékelését az iskola pedagógusai egységes javítókulcs felhasználásával végzik el. A méréshez szükséges adatokat az érintett nevelési-oktatási intézmények a hivatalnak 2014. november 21-ig, az elvégzett iskolai vizsgálatok tanulói és intézményi adatait 2015. szeptember 15-ig küldik meg, a hivatal által meghatározott módon.

A tervezet rögzíti, hogy a köznevelésről szóló törvény alapján a 2014/2015-ös tanévben országos mérés, értékelés keretében gondoskodni kell a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatáról is. Ezt az iskoláknak a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók esetében 2015. január 5. és 2015. május 27. között kell megszervezniük.

A tanulók eltérő ütemű fejlődéséből, fejlesztési szükségleteiből fakadó egyéni hátrányok csökkentése, továbbá az alapkészségek sikeres megalapozása és kibontakoztatása érdekében az általános iskolák 2014. október 10-ig felmérik azon első évfolyamos tanulóikat, akik esetében az alapkészségek fejlesztését hangsúlyosabban kell támogatni, és ezért a tanító indokoltnak látja a diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazását.

Az igazgatók 2014. október 22-ig jelentik az Oktatási Hivatalnak az érintett tanulók létszámát. A meghatározott vizsgálatokat az iskoláknak a kiválasztott tanulókkal 2014. december 5-ig kell elvégezniük.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tervezet kitér arra is, hogy 2015. január 12. és 2015. március 31. között a köznevelési feladatellátásban részt vevő kollégiumok reprezentatív körét érintő szakmai ellenőrzés keretében meg kell vizsgálni a kollégiumi nevelés országos alapprogramja alapján a helyi kollégiumi program elkészítését, bevezetését és az adott tanévre történt kollégiumi felvételi eljárás szakszerűségét is.

A 2014/2015-ös tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1-je, utolsó tanítási napja pedig június 15. lesz. Az őszi szünet október 27-től október 31-ig tart majd, a téli szünet december 22-től december 31-ig lenne. A tavaszi szünet április 2-tól április 7-ig tartana.

 

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm