A kormány az elmúlt években közel 30 milliárd forintot fordított külföldi ingatlanok, többek között paloták és kúriák megvásárlására.
Mentorprogrammal segíti a külföldre készülő és már ott tanuló fiatalokat a Külföldön Tanuló Magyar Egyetemisták Szövetsége (Küma), amelynek legfőbb célja, hogy elősegítse a tapasztalatszerzés után hazatérők visszailleszkedését a munkaerőpiacra - írja a Magyar Nemzet.
A diákszervezet fontosnak tartja felhívni a hazai cégek figyelmét arra, megéri megfizetniük és itthon tartaniuk a jól képzett, nyelveket beszélő, külföldi kapcsolati hálóval rendelkező és szakmai gyakorlattal bíró szakembereket.
Gacsályi Boglárka, a Küma alelnöke a lapnak elmondta, hogy a szervezet indulásához a Krétakör tavaly meghirdetett pályázata adta a kezdőlökést, amelyen nemzeti identitást erősítő programokkal és rendezvényekkel lehetett indulni. A verseny berlini döntőjében a Küma ötletét találta a legjobbnak a zsűri, s így ötezer eurót nyertek terveik megvalósításához.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Teljesen átalakul a Windows Start menüje – mutatjuk a részleteket
- Ámokfutás Óbudán: kiderült, miért jár 64 büntetőpont
- Ma még napszemüvegre is szükség lehet, de sajnos már nem sokáig - időjárás-jelentés
- Rákkeltő anyagot találtak a legtöbb autó utasterében
- Nem mindennapi veszély miatt figyelmeztették itthon a sofőröket
- Nincs megállás, megint többet fizethetnek a magyar autósok