25 °C Budapest

Véget ér egy korszak a magyar nyugdíjasok számára: mihez kezdenek most?

2020. június 19. 08:29

A Népszava információi szerint az idén összesen 6500 nyugdíjas kap támogatást az üdüléséhez az Erzsébet-program keretében, míg tavaly még majdnem 60 ezer nyertes foglalt kedvezményesen szállást, a lap szerint ez a nyugdíjasok szociális üdültetésének végét jelzi.

A lap információi szerint idén összesen 6500 nyugdíjas kap támogatást az üdüléséhez az Erzsébet-program keretében, míg tavaly még majdnem 60 ezer nyertes foglalt kedvezményesen szállást. Ez a nyugdíjasok szociális üdültetésénének végét jelezheti - írják. 2018-ban még 43 ezer nyugdíjas és 9 ezer fogyatékossággal élő használhatta ki a lehetőséget.

2019. január 1-jétől megszűnt az Erzsébet-utalványok forgalmazása, így a szociális üdültetési programokat működtető Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak (MNÜA) nincs bevétele, ezért megszűnik az a törvényi kötelezettsége is, hogy megszervezze ezeket a programokat. A 2018-ban kibocsátott utalványok után járó jutalékokat tavaly még erre tudták költeni, ősszel kiírták a pályázatokat, mára viszont már nincs elkölthető bevétele az alapítványnak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem