16 °C Budapest

Hamarosan nyugdíjba mész? Ekkora ellátásra számíthatsz

2017. március 7. 09:33

Már csaknem 70 százalékát kapják meg a nyugdíjasok annak a pénznek, amit a nyugdíjba vonulásuk előtti években kerestek - írta az Eurostat friss adataira hivatkozva a Világgazdaság keddi számában.

Az úgynevezett aggregált helyettesítési ráta 2016-ban 0,67-re emelkedett, ami a legmagasabb az elmúlt évtizedben. (Ez a mutató a 65-74 évesek nyugdíját viszonyítja az 50-59 évesek keresetéhez.)

A mutató 2006-ban csupán 0,54 volt és egy ideig a válság után sem nőtt, ám az elmúlt 3 évben a kormányzat rendre az inflációt meghaladó mértékben emelte a nyugdíjakat. Tavaly például 0,4 százalék volt az infláció, a nyugdíjemelés viszont 1,6 százalék - írta a lap.

Az inflációt megahaladó nyugdíjemelés immár egy 13. havi nyugdíjjal ér fel a lap szerint. Hozzáteszik, hogy a további reálnyugdíj-emelést azonban bizonyára nem idén fogják megkapni az idősek, mert a tervek szerint idén 1,6 százalék emelés lesz, ám az infláció 2-2,5 százalék is lehet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az EU-ban a nyugdíjasok átlagosan korábbi jövedelmük 60 százalékára sem számíthatnak.

Bulgáriában és Horvátországban 40 százalék, Csehországban 50, Lengyelországban és Romániában 66 százalék körüli ez az arány. A magyar nyugdíjasok korábbi fizetésük arányában csaknem annyit kapnak mint a franciák, spanyolok, igaz nyugdíjuk a vásárlóerőt tekintve csak körülbelül fele annyit ér, mint a fejlett nyugat-európai országokban élőké.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem