Egy súlyosan, halmozottan sérült és/vagy tartósan beteg kisgyermek ellátása rendkívüli összegeket emészt fel.
Sokan vannak, akik havi 50-60 ezer forintos nyugdíjból kénytelenek megélni. Számukra rossz hír, hogy jövőre sem emelkednek számottevően a nyugdíjak, viszont picit talán segíthetnek azok az állami támogatások, amelyekre ők is jogosultak lehetnek. A Pénzcentrum most összegyűjtötte a legfontosabbakat.
A népszámlálási adatok szerint ma Magyarországon minden ötödik ember időskorú, vagyis már betöltötte a hatvanadik életévét. Így sokakat érintő kérdés, hogy milyen támogatások járnak a nyugdíjasoknak. Jelenleg itthon az átlagnyugdíj 117 ezer forint körül mozog, de sokan vannak, akik ennél jóval kevesebbet kapnak havonta, így nem minden idős ember tudja biztosítani a megélhetését csupán a nyugdíjból. Nekik minden pluszpénz sokat jelenthet.
Bár kevés az olyan támogatási forma, amely csupán az életkorhoz kötődik, - hiszen a szociális körülmények, és az egészségügyi állapot is mérvadó - a jellemzően 62 év felettieknek lehetősége van támogatásokat és kedvezményeket igénybe venni.
A nyugdíj összegétől függően adható támogatások
A nyugdíjas személyek egyszeri segélye akkor vehető igénybe, ha valaki már a létfenntartását veszélyeztető élethelyzetbe került, és a havi jövedelme nem haladja meg:
- közeli hozzátartozójával való közös háztartásban a 75 ezer forintot,
- egyedül élőknél a 85 ezer forintot.
Egyszeri segély évente egy alkalommal állapítható meg, a minimálisan engedélyezhető összeg 15 ezer forint.
Méltányossági nyugdíjemelést akkor kaphat valaki, ha a havi bevételének összege nem magasabb 75 ezer forintnál. Mindkét kérelem esetében az ONYF Központjához, a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz vagy a kérelmező lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes fővárosi, megyei kormányhivatalhoz kell fordulni - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott Információk Időseknek kiadványból.
Jövedelmi helyzettől független támogatási formák
Itthon is egyre több a századik életévét megélt idős ember, számuk megközelítőleg már 1 100 felett van. A 90., a 95. és a 100. életévüket betöltött aggastyánokat jubileumi juttatással köszöntik . Meglepő módon a 90 évesek 90 ezer, a 95 évesek 95 ezer, a 100 évesek pedig 100 ezer forintos születésnapi pénzjutalomban részesülnek.
A gyógyászati segédeszközök vásárlásához is lehet támogatást kérni: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár honlapján elérhető a támogatott gyógyászati segédeszközök listája, a támogatás mértéke, illetve minden egyéb fontos tudnivaló. Kevesen tudják, hogy a gyógyászati segédeszköz kiváltásával kapcsolatos utazáshoz utazási költségtérítés is jár abban az esetben, ha segédeszközt a lakóhelyhez legközelebbi szaküzletben vásárolják meg. Ezen felül kölcsönzésre, vagy a TB által támogatott, rendeltetésszerűen használt, idő előtt meghibásodott termékeknél akár a javításra is lehet támogatást kérni.
Sok nyugdíjas tisztában van azzal, hogy utazási kedvezményre is jogosult,65 év felett mindenkinek ingyenes a tömegközlekedés. Azok a 65 évnél fiatalabbak, akik saját jogú nyugellátásban, hozzátartozói nyugellátásban (özvegyi nyugdíj, árvaellátás), előrehozott öregségi nyugdíjban, vagy rokkantsági ellátásban részesülnek, évente 16 alkalommal kedvezményes menetjeggyel utazhatnak.
Áldozatvédelem
Az idős emberek könnyebben válnak a bűnözők célpontjává, hiszen egyszerűbb őket kihasználni, kevésbé tájékozottak, védtelenebbek, és fizikai erejüket tekintve is gyengébbek. Azokon, akik ilyen helyzetbe kerültek, pénzügyi segély, valamint állami kárenyhítés segíthet.
A pénzügyi segélyről a területi áldozatsegítő szolgálat méltányossági döntéssel határoz, ahol nem a szociális körülmények, hanem a bűncselekmény következtében kialakult helyzet a mérvadó.
Állami kárenyhítésért azok folyamodhatnak a bűncselekmény elkövetését követő 3 hónapon belül, akik valamilyen erőszakos bűncselekmény áldozatává váltak, továbbá jövedelmi helyzetük miatt támogatásra szorulnak.
Szabadidős tevékenységekre, illetve kulturális programokra vonatkozó kedvezmények
- Múzeumi belépőjegy kedvezmények (a 70. életévét betöltött személyeknek díjtalan)
- Könyvtári beiratkozási díjmentesség 70 év felett
- Kedvezményes bérlet- és jegyvásárlás a mozikban
- Jegyvásárlási kedvezmény a gyógyfürdőkbe és strandokra
- Színházi bérlet- és jegykedvezmény

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nyugdíj összegétől függően adható támogatások
A nyugdíjas személyek egyszeri segélye akkor vehető igénybe, ha valaki már a létfenntartását veszélyeztető élethelyzetbe került, és a havi jövedelme nem haladja meg:
- közeli hozzátartozójával való közös háztartásban a 75 ezer forintot,
- egyedül élőknél a 85 ezer forintot.
Egyszeri segély évente egy alkalommal állapítható meg, a minimálisan engedélyezhető összeg 15 ezer forint.
Méltányossági nyugdíjemelést akkor kaphat valaki, ha a havi bevételének összege nem magasabb 75 ezer forintnál. Mindkét kérelem esetében az ONYF Központjához, a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz vagy a kérelmező lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes fővárosi, megyei kormányhivatalhoz kell fordulni - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott Információk Időseknek kiadványból.
Jövedelmi helyzettől független támogatási formák
Itthon is egyre több a századik életévét megélt idős ember, számuk megközelítőleg már 1 100 felett van. A 90., a 95. és a 100. életévüket betöltött aggastyánokat jubileumi juttatással köszöntik . Meglepő módon a 90 évesek 90 ezer, a 95 évesek 95 ezer, a 100 évesek pedig 100 ezer forintos születésnapi pénzjutalomban részesülnek.
A gyógyászati segédeszközök vásárlásához is lehet támogatást kérni: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár honlapján elérhető a támogatott gyógyászati segédeszközök listája, a támogatás mértéke, illetve minden egyéb fontos tudnivaló. Kevesen tudják, hogy a gyógyászati segédeszköz kiváltásával kapcsolatos utazáshoz utazási költségtérítés is jár abban az esetben, ha segédeszközt a lakóhelyhez legközelebbi szaküzletben vásárolják meg. Ezen felül kölcsönzésre, vagy a TB által támogatott, rendeltetésszerűen használt, idő előtt meghibásodott termékeknél akár a javításra is lehet támogatást kérni.
Sok nyugdíjas tisztában van azzal, hogy utazási kedvezményre is jogosult,65 év felett mindenkinek ingyenes a tömegközlekedés. Azok a 65 évnél fiatalabbak, akik saját jogú nyugellátásban, hozzátartozói nyugellátásban (özvegyi nyugdíj, árvaellátás), előrehozott öregségi nyugdíjban, vagy rokkantsági ellátásban részesülnek, évente 16 alkalommal kedvezményes menetjeggyel utazhatnak.
Áldozatvédelem
Az idős emberek könnyebben válnak a bűnözők célpontjává, hiszen egyszerűbb őket kihasználni, kevésbé tájékozottak, védtelenebbek, és fizikai erejüket tekintve is gyengébbek. Azokon, akik ilyen helyzetbe kerültek, pénzügyi segély, valamint állami kárenyhítés segíthet.
A pénzügyi segélyről a területi áldozatsegítő szolgálat méltányossági döntéssel határoz, ahol nem a szociális körülmények, hanem a bűncselekmény következtében kialakult helyzet a mérvadó.
Állami kárenyhítésért azok folyamodhatnak a bűncselekmény elkövetését követő 3 hónapon belül, akik valamilyen erőszakos bűncselekmény áldozatává váltak, továbbá jövedelmi helyzetük miatt támogatásra szorulnak.
Szabadidős tevékenységekre, illetve kulturális programokra vonatkozó kedvezmények
- Múzeumi belépőjegy kedvezmények (a 70. életévét betöltött személyeknek díjtalan)
- Könyvtári beiratkozási díjmentesség 70 év felett
- Kedvezményes bérlet- és jegyvásárlás a mozikban
- Jegyvásárlási kedvezmény a gyógyfürdőkbe és strandokra
- Színházi bérlet- és jegykedvezmény
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- "A vírus feszegeti a határait" - Kemenesi Gábor aggódik
- Támadás ért egy rabszállító konvojt Franciaországban, két fegyőrt megöltek
- Rusvai Miklós: már Magyarországon is megjelenhetett az új Covid-variáns
- Teljes pályazár az M1-esen Győr felé
- Csodával határos orosz menekülés a felrobbantott autóból
- Börtönre ítélték a nádudvari tragédia okozóját