Ismét mozgalmas hét áll mögöttünk: alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük neked a 18. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkeit.
A nyugdíj előtt álló felnőtt lakosság 34 százaléka rendelkezik az időskorára szánt tartalékkal, és csak 22 százalékának van olyan nyugdíjcélú megtakarítása, amelyhez adókedvezmény is társul - közölte a megbízása alapján készült felmérés eredményét a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. kedden az MTI-vel.
Annak ellenére, hogy csak tavaly vezették be a nyugdíjbiztosítások adókedvezményét, már a válaszadók 5 százaléka rendelkezik ilyen megtakarítással - áll a közleményben.
A 18-59 éves népesség körében 1200 fős mintán áprilisban, az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. által végzett kutatás kimutatta azt is, hogy a lakosság mindössze 6 százaléka nem aggódik az időskori megélhetés miatt, mivel úgy gondolja, hogy nem jár anyagi lemondással a nyugdíjba vonulás. A válaszadók 12 százaléka viszont attól tart, hogy a nyugdíja a jelenlegi jövedelme felét sem éri majd el, és összességében a megkérdezettek 30 százaléka számít minimum 20 százalékos bevételcsökkenésre.
A kutatásából az is kiderült, hogy
A legtöbben - 30 százalékuk - a ruhavásárláson spórolnának. Közel ugyanennyien költenének kevesebbet étteremre, alkoholos italokra és dohányárura, de a nyaraláson is sokan spórolnának. A válaszadók 20 százaléka kevesebbet költene rezsire, autóhasználatra, illetve elektronikai cikkekre.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Élelmiszer vásárlásait a megkérdezettek 12 százaléka fogná vissza, a gyermekek, unokák támogatásán azonban csak a válaszadók 4 százaléka próbálna takarékoskodni - fejeződik be a CIG közleménye.
Ezeken a helyeken igazán gondtalan életet élhetnek a nyugdíjasok 2024-ben: mégis, mi lehet a titkuk?
A magyar idősek boldogságszintje nagyon alacsony, a 70. helyre volt elég a 143-ból a ranglistán. A horvátok ugyan mögöttünk vannak, de előznek a román, szerb,...
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó