Így készülnek a jövőre a mai fiatalok: kiderült, mennyi megtakarításuk van

2018. október 31. 13:33

Úgy tűnik, egyre tudatosabbak a fiatalok a pénzügyeiket tekintve. A 19 és 29 év közöttiek több mint 44 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással.

 A19 és 29 év közötti fiatalok megtakarítási viselkedése nagyon különböző. 27 százalékukra jellemző a leginkább tudatos attitűd, ők minden hónap elején félretesznek egy adott összeget. Fordítva gondolkozik minden ötödik fiatal: ők a hónap végén megmaradt pénzt teszik el, 31 százalék pedig csak alkalmanként takarít meg, amikor épp úgy alakul, hogy maradt pénzük a hónap végén - derül ki a K&H ifjúsági indexéből.

A maradék 22 százalék úgy nyilatkozott, hogy semmilyen módon nem takarít meg. A megtakarítások hiánya leginkább a munkanélküliekre (43%) és a nyugati megyékben élőkre (31%) volt jellemző, legkevésbé pedig Budapestre, ahol csak 13 százalék nem tesz félre valamilyen összeget minden hónapban

Összességében megtakarítással a megkérdezett fiatalok 44 százaléka rendelkezett, ami illik a 2017 hasonló időszaka óta tapasztalt mérsékelten növekvő tendenciába. Az aktív keresők esetében ennél természetesen magasabb az arány, 52 százalékuk rendelkezik megtakarítással.

A K&H ifjúsági indexe szerint, ami a megtakarítási célt illeti, a legtöbben azok a fiatalok voltak, akik lakásvásárlást említettek megtakarítási célként (51%). Nagymértékben nőtt azok aránya, akik nem említettek konkrét célt, csak általános tartalékot, ők tették ki a megkérdezettek 43 százalékát.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A megtakarítások átlaga közel 400 ezer forint volt 2018 második negyedévében, ez az összeg pedig az iskolai végzettség növekedésével együtt emelkedik. Az alacsonyabb iskolai végzettségűeknek átlagosan 270 ezer forint megtakarítása van, addig a magasabban képzett válaszadók átlagosan 1,7 millió forinttal rendelkeztek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 5. 12:50
Lássuk a legfontosabb pénzügyi aktualitásokat, melyek a mögöttünk álló egy hétben megjelentek a Bank...
Holdblog  |  2024. május 5. 09:35
Igazán szomorú eredmény, hogy a megkérdezettek bő 80 százaléka egyáltalán nem szándékszik hazatérni...
MEDIA1  |  2024. május 4. 21:24
A Media1 néhány nappal elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át...
Buxelliott  |  2024. május 4. 09:56
Az OTP elemzésben látható bullish kép a magyar tőzsdeindex képében is megmutatkozik, nyilvánvalóan n...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem