Kinek ne jönne jól évi 42 ezer forint megtakarítás úgy, hogy ehhez még csak le sem kell mondania semmiről.
Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy a bankok folyamatosan új technológiai megoldásokat kínálnak ügyfeleiknek. Sokaknak teljesen természetes például, hogy ahelyett, hogy elmennének a bankfiókba ügyet intézni, inkább netbankon, mobilbankon, esetleg telefonos ügyfélszolgálat segítségével utalnak, kötnek le pénzt, vagy akár vesznek fel hitelt. De a digitális pénzügyekbe manapság már az is belefér, hogy valaki a nappali kanapéjáról, akár papucsban beszélgessen banki ügyintézőjével, vagy hogy a mobilját érintse oda a terminálhoz, ha fizetni kell a boltban.
2017-es felmérések szerint a 18-49 éves magyar internetezők több mint kétharmada használt már netbankot, és az okostelefonnal rendelkezők közel fele telepített készülékére pénzügyi szolgáltatáshoz kapcsolódó mobiltelefonos alkalmazást. Ez jelentős növekedés a korábbi évekhez képest: az adatok azt mutatják, hogy a bankszámla- és a kártyahasználatot is egyre inkább megváltoztatja a digitalizáció.
A digitális bankolás 2017-ben már nem áll meg a netbanknál: a banki fejlesztők - a felhasználói élmény növelésére mind újabb technológiákat alkalmaznak.
emelte ki Varga Szabolcs, a GRÁNIT Bank elektronikus csatornák főosztályvezetője.
Papucsban a bankban
Egy klasszikus netbanknál általában jól körülhatárolt funkciókat, megbízásokat tudunk használni. Tudunk utalni, meg tudjuk nézni az egyenlegünket, vagy le tudjuk kötni a pénzünket. Nagyon sok olyan dolog van, ami nem ennyire egyértelmű, vagy nem ennyire könnyen meghatározható - ott egy picit bajban van az ügyfél.
Sokan ezért vállalják inkább a sokszor időt rabló és kényelmetlen bankfióki ügyintézést, bár jópáran már a sorszámválasztásnál elbizonytalanodnak, hogy pontosan melyik gombot is kellene megnyomniuk, hogy a megfelelő ablakhoz jussanak. Otthonról egyszerűbb felhívni egy call centert, de ott is választanunk kell valamilyen menüpontot - sőt, általában több körben is - ahhoz, hogy kapcsolják az ügyintézőt.
A videóbankárral azonban nagyon könnyen el tudjuk intézni az alapműveleteket (például a beazonosítást), és utána kötetlen beszélgetés keretében kapunk választ kérdéseinkre. A bank szempontjából is előnyös ez a digitális kapcsolat, mondta Varga Szabolcs.
Az ügyfél számára sokkal egyszerűbb, mert rugalmas időpontban, a számára legkényelmesebb helyen és környezetben tudja elintézni banki ügyeit, például megnyitni a bankszámláját, a személyes ügyintézés bizalmas jellegét megtartva. Akik ezt a csatornát választják a bank tapasztalata szerint - nagyon sok időt megtakaríthatnak, miközben a fiókok nyitva tartási idején túl, este és akár hétvégén is élő bankszámlát nyithatnak, és még akkor sincs gond, ha mindezt papucsban tennénk.
Maga a folyamat meglepően egyszerű: PC, laptop, tablet, vagy okostelefon segítségével, a bank saját videochat felületén tudunk beszélgetni az ügyintézővel, aki a beazonosítás után a bankszámla megnyitásában és a legtöbb, bankfiókban elintézhető ügyben, megbízásokban segít nekünk.
A szakember szerint a videóbankolás - ami jelenleg két pénzintézetnél érhető el Magyarországon - ugyanolyan biztonságos, mintha egy bankfiókban intéznénk az ügyeket. A bankok saját, zárt videochat felületét, illetve mobilalkalmazását használja az ügyfél, az azonosítás alapos és több körös, a rendszerek a legszigorúbb biztonsági minősítéseknek (magyar és európai standardoknak) is megfelelnek.
Ha valamilyen ügyet intézünk egy bankfiókban, gyakorlatilag biztos, hogy legalább egy aláírásra szükségünk lesz. Vannak fiókok, ahol már digitális aláírásmintát vesznek az ügyféltől, de sok helyen teljesen papíralapon működik a dolog. A GRÁNIT VideóBankban elérhető számlanyitás során például teljesen digitálisan kerül megkötésre a szerződés és még a videóhívásban rögzítik is az ügyfelek aláírási mintáját is.
A magyarok kezdik megszeretni a mobilfizetést
Bár a mai okostelefonok többsége NFC chippel van ellátva, ami lehetővé teszi a mobiltelefonnal történő fizetést, azonban még mindig van egyfajta a bizalmatlanság az ilyen típusú fizetés biztonságával kapcsolatban - derül ki a GKI felmérésből. Nemzetközi szinten számos mobiltárca megoldás létezik, Magyarországon a GRÁNIT Bank, az MKB és az OTP Bank biztosít ilyen új generációs megoldást Androidos telefonokra. A tapasztalatok szerint az ilyen típusú alkalmazások akkor indulnak be, amikor az adott ország lakosai már nyitottak arra (ennek első lépése az internetes vásárlások elterjedése, illetve az érintés nélküli kártyás fizetés). A felmérés szerint összességében a lakosság negyede fizetne mobiltelefonnal is a pénztári termináloknál - azoknál, akik rendszeresen használják érintőkártyájukat, magasabb ez az arány.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A tapasztalatok szerint, aki átlépi azt a küszöböt, hogy bedigitalizálja a kártyaját és "átesik" az első pozitív fizetési élményen, utána szinte függővé válik. Onnantól kezdve, hogy egy olyan felhasználó kezébe kerül egy digitális kártya, aki már igyekszik mellőzni a készpénzt az életéből, érezhető különbség, annyira, hogy már a plasztikkártyákat is elfelejti.
A hazai mobilfizetési alkalmazásokban már százezernél is több bankkártyát regisztráltak, a mobilfizetéssel végrehajtott tranzakciók összértéke több százmillió forintra tehető.
Az biztos tehát, hogy egyre többen használják ezeket a biztonságos, tokenizált mobilfizetési megoldásokat. A tokenizáció gyakorlatilag az a művelet, amikor a fizika bankkártyánk adatai (kártyaszám, lejárat) helyett egy másik (virtuális) kártya adatai kerülnek a telefonunkba, ami a fizetéshez szükséges és elégséges.
Mobilfizetéskor csökkenthetjük a visszaélések esélyét több kiegészítő biztonsági beállítással is. Például külön PIN kóddal védhetjük a digitalizált kártyát, vagy akár a telefonunkra is tehetünk képernyőzárat, ujjlenyomatos azonosítást.
Fontos tudnunk, ha elveszik a mobilunk, akkor is a bankunkat kell felhívni és letiltatni a benne lévő virtuális kártyánkat. Ennek ellenére a másik kézzel fogható bankkártyánk még használható marad.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Nem tétovázott a rendőr, odavert a csavarkulccsal
- Ha sok YouTube-videót néz mobilon, akkor ez egy fontos újdonság
- Indul a balatoni strandok nagy megmérettetése
- Vadásztársait fogadta örökbe a Müller drogérialánc tulajdonosa, most félmilliárd eurót követelnek tőle
- Fontos tudnivaló a nők nyugdíjához – a nagymamák előnyben
- Vigyázat, már a mesterséges intelligenciával vadásznak a rendőrök a mobilozó autósokra