21 °C Budapest

Szomorú történet: csőd szélére került a legendás magyar vendéglátós

2017. július 29. 13:00

Betegsége miatt nehéz helyzetbe került Lajsz András vállalkozása is. Egyre kevesebb a vendég, kisebb a forgalom. Próbál megoldást találni, viszont egészségi állapota miatt lehet, hogy ősszel megint meg kell műteni, akkor pedig újra kiesik a munkából.

Évi 10 millió forintot kell fizetnem bérleti díjként. Mentek már jobban is a dolgok, nem tagadom. Szanatóriumba is mennem kellett volna, de többet már nem tudok távol lenni az étteremtől, nem hagyom, hogy elvesszen az életem munkája. Meg aztán a vendégeket sem akarom hanyagolni

- mondta a Blikknek Lajsz András, a L.A. Bodegita étterem tulajdonosa.

Közel egy évvel ezelőtt éppen az étteremből vitte el a mentő a magyar koktélkirályt, amikor a közterületfenntartókkal vitázva szívrohamot kapott. Tavaly ősszel néhány hét alatt három infarktusa volt, és idén tavasszal a negyediken is átesett. Többször megoperálták, állandó orvosi kezelésre szorul.

Sok törzsvendégünk van, de jóval kisebb a forgalom, mint azt megszoktam. Rendezvények miatt sokan kerestek, amíg kórházban voltam, de túl gyakran hallották, hogy nem tudok dolgozni, ezért már ritkábban csörög a telefonom

- nyilatkozta a Guinness-rekorder mixer. Vannak tervei, hogyan élénkíthetné fel az üzletet: szeretne például szervezni egy lecsófőző-fesztivált, és szerinte segítene a helyzeten az is, ha a lenti bárba több bulit tudnának csinálni. Csakhogy van rá esély, hogy egy-két hónap múlva ismét kés alá kell feküdnie.

Ezek a legjobb éttermek most Budapesten

Idén tavasszal toplistát készített a budapesti éttermekről a Culture Trip, a világ egyik meghatározó kulturális és utazási oldala. A TOP 10-be a L.A. Bodegita nem került bele. A legjobb helyek közt említik viszont a Costest, az Olimpiát, az Arany Kaviárt, a Borkonyhát, a Nobut, a KönyvBárt, a Fricskát, a MÁK Bisztrót, az Onyxot és Bock Bisztrót.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Címlapkép: Honéczy Barnabás / MTI

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 8. 14:46
Márki-Zay Péter, az ellenzék 2022-es közös miniszterelnök-jelöltje azt írja, érti, miért mondta azt...
Bankmonitor  |  2024. május 8. 12:24
Berobbant a személyi kölcsönök iránti kereslet 2024 első három hónapjában, csaknem 50%-kal nőtt a fo...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm