Félsz, hogy nem lesz nyugdíjad? Legalább ezt a pénzt kellene félretenned

2017. január 18. 19:04

Felvilágosító kampány indul az idős korra megtakarítás fokozásának érdekében. Ahhoz, hogy ne legyünk bajban nyugdíjas éveinkben, már napi néhány száz forint ot is elég lenne félretenni naponta.

A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) és az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) között most kezdődött együttműködés fő célja, hogy a két fél a munkavállalókat és a pénztárakat kölcsönösen érintő fontosabb információkat megossza, illetve mindkét fél által felvállalt üzenetek, mint például az öngondoskodás jelentősége kapcsán folyó kommunikációban egymást támogassák.

Kimutatták, hogy évről-évre növekszik a pénztártagok által egyénileg félretett összeg, bár sokan még mindig csak munkáltatói hozzájárulásból finanszírozzák egészségmegőrzést, vagy jövőjük megalapozását.

Aggódva figyeltük azokat a híreket, amelyek azt mutatták, hogy több munkáltató, a változó adókörnyezet miatt fékezi eddigi munkáltatói befizetéseket. Egy ilyen támogatás kiesése ideális esetben nem szabadna, hogy visszavesse az öngondoskodást, így egyrészt abban bízunk, hogy a munkáltatók a jövőben is támogatják majd a dolgozókat, másrészt arra szeretnénk bíztatni minden munkavállalót, hogy egyénileg is takarékoskodjon, gyűjtsön egészségre, nyugdíjra

- mondta el az ÖPOSZ elnöke Dr. Kravalik Gábor.

A legfontosabb előny, hogy a pénztári megtakarítások teljes körű megoldást biztosítanak az emberek számára az öngondoskodásban. A pénztári tagság nem csupán 20 százalékos, akár 150 ezer forint adókedvezménnyel támogatott, de mind az egészségpénztárak, mind az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében alacsony havi költség mellett fenntartható, a megtakarítás rugalmasan egyéni élethelyzethez igazítható. Az elkészült kutatások szerint ráadásul a munkavállalók számára fontosak a pénztári megoldások és ezek által elérhető célok, és előszeretettel választanák ezeket, ha lehetőségük van rá.

Kevesen tudják, de pályakezdőként napi 2-300 forinttal az adóvisszatérítés, az elmúlt években is igen kiváló hozamok és a kamatos kamat hatására már stabil nyugdíjkiegésztést lehet összegyűjteni még a kezdeti összeg növelése nélkül is, aki pedig él a pénztárak rugalmasságával és élethelyzetéhez igazítja a félretett összegeket, az még többet gyűjthet jövőjére.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Tízből nyolcan tisztában vannak azzal, hogy csak az után az összeg után kapnak nyugdíjat, ami után járulékfizetés is történt, azaz értik, hogy

a 2017. évtől bevezetett "készpénz-cafetéria" a nyugdíjalapjukat nem növeli.

A munkavállalók többsége ráadásul félretenne nyugdíjcélra, ha plusz forráshoz jutna. A "készpénz-cafetéria" önkéntes pénztári felhasználása így egyszerre teremt lehetőséget a takarékosság alapját megadni, és a nyugdíj-kiegészítést, egészségügyi biztonságot megalapozni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 5. 12:50
Lássuk a legfontosabb pénzügyi aktualitásokat, melyek a mögöttünk álló egy hétben megjelentek a Bank...
Holdblog  |  2024. május 5. 09:35
Igazán szomorú eredmény, hogy a megkérdezettek bő 80 százaléka egyáltalán nem szándékszik hazatérni...
MEDIA1  |  2024. május 4. 21:24
A Media1 néhány nappal elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át...
Buxelliott  |  2024. május 4. 09:56
Az OTP elemzésben látható bullish kép a magyar tőzsdeindex képében is megmutatkozik, nyilvánvalóan n...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem