A Gránit Bank 2023-ban is szektorátlagot meghaladó mértékben növekedett minden üzleti célszegmensében.
670 milliárd forintra emelkedett júniusig a magyar háztartások külföldön tartott betéteinek állománya, ezzel a jegybank adatai szerint a júniusig tartó egy év alatt 13,3 százalékkal nőtt a külföldön tartott pénz mennyisége - írja a Világgazdaság.
A jegybank adatai szerint négy év alatt megduplázódott a külföldön tartott pénz mennyisége, ami miatt a megtakarításokon belül a külföldön tartott betétek súlya is nagyobb lett: míg 2010 közepén alig haladta meg az egy százalékot, idén már az összes pénzügyi eszköz 1,7 százalékát tette ki.Ehhez többek között hozzájárulhatott, hogy egyrészt 2013 óta rohamosan csökkennek a hazai piacon elérhető lakossági betéti kamatok, másrészt a külföldön munkát vállaló magyarok növekvő száma miatt gyorsan emelkedik az ott nyitott bankszámláké is, és a kinn élő magyarok a felhalmozott megtakarításaiknak csak egy részét hozzák vagy küldik haza. Illetve még az is közrejátszhat, hogy 2012 környékén kissé megcsappant a lakosság pénzügyi rendszerbe vetett bizalma, amihez hozzájárult az ország leminősítése, a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások korábbi beolvasztása az állami pillérbe, és az újabb, pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó terhek bevezetése.
Az elérhető hozamok miatt a külföldön tartott betét egy átlagos magyar háztartás számára azonban nem feltétlenül kedvező, a Nyugat-Európában elérhető kamatok ugyanis a magyarországiaknál is alacsonyabbak, a hozamok utáni adót ugyanúgy meg kell fizetni, a bankszámlák fenntartási költsége viszont többszöröse is lehet az itthon megszokottnak. Így a közeljövőben arra lehet számítani, hogy elsősorban a külföldön keletkezett jövedelmek hizlalják majd az állományt, a megtakarítási piac átlagánál valamivel gyorsabb mértékben.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Lemondta spanyolországi útját Volodimir Zelenszkij
- Tisztázta a pedagógusok jogállását a Belügyminisztérium
- Villamos elé hajtott a rolleres, nem lett jó vége
- Így lángoltak a hajók egy horvát jachtkikötőben – videó
- Tűz miatt kellett kimenekíteni a diákokat egy hajdúhadházi iskolából
- Hosszú távra terveznek Albonnal a Williamsnél