Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) "haladéktalanul elvárja" a pénzügyi intézményektől, hogy alkalmazzák az október 21-én hatályba lépett, a panaszkezelési tevékenységet szabályozó jegybanki ajánlást - közölte az MNB.
Az MNB "alapvető elvárása", hogy a pénzügyi intézmények a jogszabályok betartásán túl olyan ügyfélközpontú, együttműködésen alapuló panaszkezelési eljárást alakítsanak ki, amely elősegíti a jogviták hatékony, átlátható kezelését, és a jövőbeni vitás helyzetek megelőzését.
A jegybank hétfői közleményében felidézi, hogy a Pénzügyi Stabilitási Tanács nemrégiben fogadta el a pénzügyi szervezetek panaszkezelési eljárásáról szóló jegybanki ajánlást, amelyről előzetesen szakmai konzultációt folytatott a pénzügyi piaci szereplők érdekképviseleteivel.
A Magyar Nemzeti Bank a közlemény szerint előremutatónak tartja például, ha a pénzügyi szervezetek az ügyfélpanaszok teljes körű kivizsgálása érdekében külön panaszkezelésért felelős szervezeti egységet jelölnek ki, és a panaszügyintézés során szakmailag felkészült, és kellő empátiával rendelkező munkatársakat alkalmaznak.
Követendő jó gyakorlat továbbá, ha az intézmények az MNB-nek a témára vonatkozó rendeletében meghatározott panaszkezelési szabályzatán túl rövid információs kiadványokkal és a fiókjaikban kihelyezett panaszkezelési formanyomtatványokkal is segítik az ügyfelek tájékozódását.
Ezenkívül az MNB elvárja, hogy a pénzügyi szervezetek az eljárás menetét az ügyfelek számára közérthető módon rögzítsék a panaszkezelési szabályzatban, továbbá az írásbeli megkeresésesekre - a jogszabályi határidő betartásán túl - érdemben, és szükségtelen késedelem nélkül válaszoljanak.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Alapvető fontosságú a jegybank szerint, hogy a pénzügyi szervezetek folyamatosan törekedjenek segítőkész szolgáltatói magatartásra a fogyasztóval létrejött jogviszonyt megelőzően, annak időszakában és megszűntét követően is. Hasonló módon működjenek együtt a meghatalmazottként eljárni kívánó személyekkel.
Fontos továbbá, hogy a pénzügyi intézmények a panaszokat, valamint az ahhoz kapcsolódóan bekért dokumentumokat magas szintű adatvédelmet biztosító és visszakereshető módon tartsák nyilván. Mindezek alapján konkrét elvárás, hogy a pénzügyi intézmények olyan nyilvántartást vezessenek, amely alkalmas a panaszok belső nyomon követésére, illetve azok okainak azonosítására. Elvárás az is, hogy az ismétlődő panaszok kezelése érdekében az intézmények elemezzék a panasztípusok kiváltó okait, és - a megoldást szolgáló döntések meghozatalát elősegítendő - a visszatérő problémákról a vezetőket rendszeresen tájékoztassák.
Az MNB az ajánlást a vonatkozó uniós iránymutatásoknak való megfelelés, továbbá a magyarországi jogszabályok egységes alkalmazása, és ahhoz kapcsolódó jó gyakorlatok érvényre juttatása céljából alkotta - olvasható a közleményben.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Új szabályozás jön – drasztikusan drágulhatnak az üzemanyagok
- Moszkva "kész a háborúra a Nyugattal"
- Élelmiszerbank - Egyetlen hétvége alatt 139 tonna élelmiszer-adomány jött össze
- Vállalkozások százai várják, hogy az állam kifizesse a napelem-telepítéseket
- Durván elszállt az orosz költségvetési hiány
- Gálik Zoltán: váratlan támadás érte a brit kormány Ruanda-tervét