24 °C Budapest

Sok fiatal elbénázza ezt 30 év alatt

2015. május 4. 13:00

A húszas éveikben járó fiatalok leginkább fiókokban és személyes ügyfélszolgálatokon szeretnék pénzügyeiket a jövőben is intézni. Bár e korosztály digitalizálódása nagyfokú, pénzügyi ismereteik - szüleikéhez hasonlóan - alacsony szinten áll, ezért előnyben részesítik az ügyintézővel, tanácsadóval folytatott személyes találkozót az egyes banki, illetve biztosítási termékekről való tájékozódás alkalmával - derül ki a GfK Digital Connected Consumer kutatásából.

Az Y generáció, azaz a 20-29 évesek, a pénzügyi szektor számára kiemelten fontos célcsoportot jelentenek, hiszen ők az "új ügyfelek", akik pár éve már dolgoznak, vagy a közeljövőben lépnek be a munkaerőpiacra, így komoly üzleti potenciált jelentenek. A KSH 2011-es népszámlálási adatai szerint az Y generáció tagjai egy jelentős, 1,2 millió fős csoportot tesznek ki, és bár közülük majdnem minden ötödik személy még tanul, tízből hatan már munkába álltak, jellemzően most kezdték karrierjüket építeni, ugyanakkor saját jövedelemmel és megtakarítási célokkal rendelkeznek.

Az Y generáció tagjai magas fokon digitalizáltak: 88 százalékuk használja az internetet a GfK Omnibusz adatai szerint. Ők már úgy nőttek fel, hogy gyermekkorukban a mobiltelefon és az internet mindennapos kommunikációs eszközöknek számítottak, szinte egyszerre tanultak meg járni és a világhálót használni, épp ezért a szolgáltatókkal szembeni "digitális elvárásaik" is magasabbak. Mindez komoly kihívást jelent a bankoknak és biztosítóknak az Y generáció tagjaival kapcsolatos kommunikáció, elérés, ügyfélkiszolgálás és problémakezelés területén. Fontos kérdés, hogy a fiatalok mennyiben szeretnék más módon, más csatornákon keresztül banki és biztosítási ügyeiket intézni, mint a náluk idősebb "érettebb generációk tagjai"?

A GfK Digital Connected Consumer kutatása szerint a 20-29 éves fiatalok a leginkább továbbra is személyesen - a fiókban, call centerben vagy pénzügyi tanácsadók segítségével - tájékozódnának pénzügyi termékekről, nyitnának számlát, igényelnének hitelt, illetve vásárolnának életbiztosítást.

A banki termékekkel kapcsolatos információszerzés során a bank valamely személyes csatornáját megkerülhetetlennek véli a fiatalok többsége, azaz a fiókot/tanácsadót/call-centert jelölték mint preferált csatornát az Y generáció tagjai legalább 49 százalékos arányban. Egyedül a bankszámlanyitás előtti információkeresés esetében részesíti előnyben minden harmadik fiatal az online platformokat.

A fiatalok jelentős része a banki termékeket is valamilyen személyes, offline ügyintézési csatornán keresztül venné igénybe bankjánál. Bankszámla-szerződését a fiatalok közel háromnegyede leginkább személyesen kötne, a hiteligénylés és a befektetési alapok, értékpapírok vásárlását is a fiatalok kétharmada intézné elsősorban személyesen. Az online egyébként könnyen végezhető betétlekötés esetében is a fiatalok többsége (59 százalék) érvelt a személyes ügyintézés mellett.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A biztosítási termékekkel kapcsolatban az online ügyintézési csatornákat már nagyobb mértékben választják a fiatalok, mint a bankok esetében. Az autóbiztosítások és utasbiztosítások "digitalizálódása" érezhetőbb, a fiatalok legalább negyede leginkább valamilyen internetes csatornában kötné ezeket a biztosításokat - legnagyobb arányban igaz ez az utasbiztosításokra, amelyeket majdnem minden harmadik fiatal legszívesebben az interneten vásárolna. Lakás- és életbiztosítási termékeket csupán a fiatalok ötöde kötne a világhálón, és e téren is minden második megkérdezett a személyes csatornához ragaszkodik.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 7. 11:10
Előtte azonban még a The Floor különkiadásában láthatják a nézők a Szappanos családot pünkösd vasárn...
Holdblog  |  2024. május 7. 09:06
Új világ van ahhoz képest, mint amit megszoktunk, nem fogunk visszatérni az alacsony kamatok korába...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 17:08
Magyarországon 2024 januárjában az átlagnyugdíj 230 ezer forint volt, míg a diplomás átlagnyugdíj 21...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem